A Népszava hétfői száma szerint a szerzeményt, amelyet a Himnusz, a Szózat, valamint a Nemzeti dal ihletett, Orbán Viktor rendelte meg a zeneiparban is tevékenykedő Szentkuti Lászlótól, a Siemens vezetőjétől, és a mű várhatóan Demjén Ferenc előadásában a Fidesz kampánynyitóján, a március 15-én lesz hallható.
A napilap szerint videoklip is készülni fog a műből. Szentkuti még decemberben többeknek bemutatta a hangfelvételt, amelyen a korábbi Megasztár-résztvevő Mujahid Zoltán énekel. A napilap kérdésére Szentkuti azt mondta, a mű bármelyik demokratikus párt indulója lehetne, bár stílusában, üzenetében mégiscsak a Fideszhez áll a legközelebb. Arra a kérdésre, hogy Orbán megrendelésére készült-e a mű, azt mondta, ő pártsemlegesnek tartja magát, de az ötlet az ő fejéből pattant ki, „egyszer éjjel kettőkor ötlött a ritmus a fejembe.”
A balos, liberális, ateista, globalista, nihilista egoisták azzal kábítják az ellenzéki szavazóbázist, hogy ők valójában Orbán Viktor és a Fidesz leváltására, sőt megsemmisítésére törnek.