Én megmondtam előre...

„Három éve, 2020-ban már felhívtam arra a figyelmet, hogy a folyamatos felszabadításmániának sose lesz vége, egyszer szexuális forradalom, utána »LMBTQAPI-jogok«, aztán transzgenderizmus - és utána «logikusan« következik a pedofilok »szabadságharca«.

Nem ma kezdték és nem is fogják holnap abbahagyni. Egyenlőség, tolerancia, a másság elfogadása, sokszínűség, megértés, diszkriminációmentesség – hányszor hallottuk és milyen tempóban ömlik ránk mindenhonnan a kellemdús liberális modor. És figyeljék meg, a következő a pedofília lesz. Nem is »pedofíliának« kell majd hívni, hanem – mondják majd, történelmi és szóetimológiai okokra hivatkozva – »gyermekszeretetnek«.

A cél a pedofilokkal kapcsolatos »társadalmi megértés« előmozdítása. Ahogy történt ez számtalan deviáns viselkedési forma és aberráció esetében, először most is a »szexuális ízlések« viszonylagosságára és a fennkölt, általános emberi egyenlőségre hivatkoznak, hogy összemossák az abnormálist a normálissal és így elfogadásra érdemesnek prezenáltják azt, ami valójában elfogadhatatlan.

A kerülőutas érzékenyítést követően pedig, amikor eléggé felpuhították a szélesebb társadalmi közegek ingerküszöbét, jön az egyenlőségre és az általános emberi jogokra történő hivatkozás, annak előre megkoreografált táncrendjével együtt. Hiszen ha már valamit átsoroltunk a bűnből a »nem bűn« kategóriájába, akkor »nem bűn« (»betegség«, nemi eltévelyedés, speciális indokok szülte élethelyzet) és »nem bűn« (egészség, normalitás) között milyen alapon teszünk különbséget? Egyenlő bánásmód jár mindenkinek, nem szabad diszkriminálni, nem szabad elítélni senkit, ha amit tesz, végül is elfogadott és ő úgy dönt, hogy úgy tesz.

Egy ideig hátráltunk – ez sem volt éppen egészséges –, de ezentúl nem szabad. A pedofília relativizálására, az az iránti érzékenyítésre tett kísérlet legyen az utolsó csepp a pohárban. Ha tetszik, vissza kell érzékenyíteni a társadalmat. A gyermekeinket nem adjuk! Soha!«”

Nyitókép: Facebook