Karácsony Gergely három évének mérlege

„Budapest főpolgármesteréről újra meg újra kiderül, hogy nagyon jó ember. Legutóbb a macskák világnapja alkalmából simogatott kiscicákat, a fővárosiak pedig nap mint nap tapasztalhatják, hogy valamennyi döntését ez a fokú politikai bátorság jellemzi. A cicák megcirógatásának híre csakhamar bejárta a sajtót, én pedig az eseményről készült fotóanyagot látva igazán sajnálom, hogy nem vagyok változókorú, belvárosi úrhölgy, mert nemcsak elcsöppennék, de órákon át vitatkoznék a barátnőimmel azon, hogy Mirci, Kormi, Cirmi vagy Geri cicát fogadnám-e szívesebben örökbe, már ha macskát akarnék örökbe fogadni – akkor legalább néhány önfeledt órára el tudnám felejteni, mennyit árt a főváros főpolgármestere minden hivatalban töltött percével a budapestieknek, amint az alternatíva meg a változás hazugságát előadva állja el az útját mindennek és bárminek, amiből alternatíva és változás lehet.

Karácsony Gergely három éve »irányítja a főváros életét«. Hogy ez konkrétan mit jelent, azt nem tudom, de Demszky Gábor munkaköri leírása is ez volt,

és akkor annyit jelentett, hogy a fővárosiak autonómia iránti igényét és liberális identitását fejezi ki – további tevékenységét a tovatűnő idő jótékony homálya fedje. Az elmúlt három évben Karácsony Gergely se tett mást, mint megnyugtatóan szemléltette, hogy Budapestet közjogilag mégsem Orbán Viktor személyes megbízottja felügyeli. Ez nyilván kulcsfontosságú üzenet, de úgy emlékszem, hogy Karácsony Gergely 2019-ben ennél többet ígért: azt ígérte, hogy a Tiborcz-adó révén megszerzi Budapestnek az oligarcháktól az elbitorolt uniós pénzeket; azt ígérte, hogy három év alatt kétezer új térfigyelő kamerát szereltet fel, hogy így javítsa a közbiztonságot; azt ígérte, hogy létrehozza Budapest legnagyobb zöldövezetét a Margit-szigettől a Római-partig, ahol évente tizenötezer facsemetét ültet el; új parkot ígért Észak-Csepelre és a Ferencvárosba; szigorú átláthatóságot meg a Tarlós István által kötött szerződések nyilvánosságra hozatalát és felülvizsgálatát ígérte meg; esélyegyenlőségi irodát ígért, amely a budapesti cégeknél kiegyenlíti a nők meg a férfiak bérét; azt ígérte, hogy az önkormányzati bérlakások arányát négy és félről tíz százalékra emeli fel; azt ígérte, hogy lakásügyi ombudsmant nevez ki, az önkormányzati ingatlanok lakbéreit pedig a bérlők jövedelmi helyzetéhez igazítja; behajtási díjzónát és a Lánchíd sétálóhíddá tételéről szóló társadalmi párbeszédet ígért; megígérte a pesti rakpart autómentesítését és a tömegközlekedés éves bérletárának csökkentését – ezek közül az ígéretek közül máig semmi nem teljesült. Karácsony Gergely még a saját hivatalépületének a képviselői parkját se bírta közparkká tenni, pedig azt is megígérte, és csak kapukat kéne kinyitnia hozzá.

A hőn óhajtott ábrándkép, ami Karácsony Gergelyt a főváros élére emelte, mely szerint az ellenzéki vezetésű városháza az Orbán-rendszerrel szemben állók erődje lesz, ami idővel párhuzamos hatalmi centrummá növekedve az illiberális rezsim örökké vérző sebévé válik, nem teljesült. Karácsony Gergely persze mindent elkövet, hogy látható legyen, amihez jó akár a kismacska-simogatás, akár a kétségbeesett bejelentés arról, hogy százhatvanmilliárd forintot von el tőle a kormány, ő azonban megőrzi a budapesti rászorulók rezsicsökkentését. Honnan olyan ismerős ez a retorika?

Megkönnyebbülést jelent, hogy már a budapestieknek is van egy jó királyuk, aki megvédi a szegény kisembereket a hatalmasoktól – így baj nem lehet. Amikor aztán Karácsony Gergely a szolidaritási adó befizetésének 2024-re való átütemezését kéri a kormánytól, Varga Mihály pedig nemet mond erre, és az iparűzési adóból származó megemelkedett összegre hivatkozik, szinte minden választó elvesztette már a fonalat – és ez nemcsak Orbán Viktornak, de Karácsony Gergelynek is megfelel. Valahogy úgyis lesz. 

Nehogy már a folyton változó realitás, inkább a huszadik századból örökölt, holtbiztos identitás formálja a közvéleményt:

akkor az illiberálisok szemében Orbán Viktor mindörökké jó, Karácsony Gergely meg mindörökké rossz lesz, és ez garantálja is, hogy a liberálisok Orbánt gazembernek, Karácsonyt pedig értük harcoló hősnek lássák. Érthető, hogy nincs az a betartott vagy megszegett ígéret, ami szülők és nagyszülők sorsával felér, de senkinek nem bűzlik ez a szabadságharcos identitás? Amikor az ellenzéki érzelmű magyarok Karácsony képében az értük harcoló kisembert látják, nem ismernek önmagukban jobboldali honfitársaik Orbán iránti elfogódottságára? Nos, ha nem, akkor az elit továbbra is sikeresen álcázza népnek magát.

A pártfinanszírozásokról tényfeltáró riportot készítő újságíró, Kerényi György a Partizánban pár napja azt állította, hogy már Tarlós Istvánnak is Pintér Sándorral kellett egyeztetnie, mert ő a kulcs minden fővárosi fejlesztés ügyében, és hogy ez a gyakorlat 2019 óta sem változott – kár illúziókat dédelgetni afelől, hogy egyáltalán játéktérnek nevezhető-e az, ahol Karácsony Gergely a maga Budapestet védelmező, szabadságharcos táncát járja. 

Tudomásul véve, hogy a Karácsony Gergely által vezetett városháza az ellenzék elrugaszkodási pontjaként nem vált be, esetleg érdemes megvizsgálni, mit tett a főpolgármester a budapestiekért. Rendszeresen sétálok és autózom a városban – gyalogosként a helyzetem semmivel nem lett jobb, autósként viszont sokat romlott. Karácsony a kerékpárosimázsban találta meg a maga önkifejezését – nyilván, mert így zöldélményt kelt, és előkelő idegent játszhat a gyalogosok meg az autósok között. Ahelyett hogy a várost a benne élők számára lakhatóbbá tette volna, az önmagáról gyártott kerékpárosélményt mozgósítva rátelepült az autósok és a kerékpárosok már meglévő, kiterjedt és mindennapos konfliktusára – ugyan honnan leshette el ezt a politikusi fortélyt? A gyalogosok vannak legtöbben Budapesten – ők egy talpalatnyi területet nem kaptak. A második legnagyobb létszámú csoporttól, az autósoktól Karácsony Gergely elvette a Lánchidat meg a Nagykörút egyik sávját, és odaadta a három közül legkisebb létszámú közösségnek, a kerékpárosoknak, akik azokat természetesen nem bírják kihasználni, viszont nagyon hálásak a főpolgármester úrnak. A civil szervezetek az Orbán-rendszer és Karácsony Gergely közti dilemmával szembesülve kényszeredetten beálltak a főpolgármester mögé, aki még a minimum minimumát, a pesti rakpartot meg a Lánchidat se volt hajlandó átadni a gyalogosoknak. A zöldimázs reprezentálja Karácsony tevékenységét, ahogy a nemzeti imázs Orbánét – a város azonban ez alatt a három év alatt semmit nem zöldült, a beton meg a térkő egyetlen négyzetmétert nem szorult vissza.

Nem titok, hogy a zöld és sétálható közterek önkormányzati politikája számomra személyes ügy. A Sétáló Budapest programjával és kampányával két célom volt: egyrészt a huszonegyedik századba akartam emelni Budapestet azzal, hogy autómentesítem a belső városrészt, ahogy ez számos európai városban történt, amihez ha megválasztanak, jogom is lett volna, és nem lett volna szükségem hozzá forrásokra; másrészt pedig azt akartam jelezni az ellenzékiek közösségének, hogy egy nagy és látványos, huszonegyedik századi, identitásképző ügyre van szükségük, ami csak az övék, és ami az Orbán-rendszer számára nehezen emészthető. Budapest ettől nem pusztán arcot és esélyt kapott volna, de ez az érdekérvényesítés talán a legkisebb falu lakójával is megértetné, hogy egy jó ügy közösségi összefogással akár a hatalom ellen is kivívható.

Amennyire jó mindezekről ábrándozni, annyira rossz arra riadni, hogy Karácsony Budapestje még Tarlós Budapestjéhez képest is visszalépés:

az egy korszerűtlen Budapest rossz hatékonyságú működése volt – ez kommunikációs céllal szétvert rossz hatékonyságú működés és jól irányzott csődjelentések sora a hattyú áldozati haláltáncával körítve. Tarlós István az autósoknak üzemeltette Budapestet, én a gyalogosoknak szántam volna – Karácsony Gergely azonban mindkét elképzelést elutasítja, így ejti be koncepciótlanul a fővárost a két elgondolás közé, a pesti utca sárgára mázolt burkolatára. Mi sem jellemzőbb, mint hogy Ács Dánielnek a polgármesterként tartózkodó Karácsony Gergelyről meg a tartózkodásával védelmezett parkolási panamákról szóló videóriportja után a maffia meghosszabbította a budapesti parkolást Bicskéig – pardon: este nyolcig, aztán meg este tízig. Ha a sajtó leleplezi őket, válaszul még többet lopnak. Egyéb kérdés? Fővédnök: Orbán Viktor. Karácsony Gergely tartózkodik. Bizonyára mást tart fontosnak.

Miközben a macskák barátja megkeserítette az autósok életét, a városlakó gyalogosok napjai nem lettek zöldebbek, emberre szabottabbak vagy élhetőbbek. Az a demszkyzmus, amellyel a Sétáló Budapest koncepciója a körúton szétkent sárga festékbe visszaszorult, az autómentességre törekvő urbanisztika nyomorult csúfsága lett.

Karácsony Gergely és tettestársa, Niedergazember Péter ajánlata az autósoknak: Vegyétek észre magatokat, és rakjátok le a kocsit, mert megkeserítjük az életeteket – higgyétek el, így jártok jobban – az e folyamatból származó sétálóövezet azonban soha nem valósul meg, legfeljebb a választóik lesznek hálásak, ha csökken az átmenő forgalom. Hitelesen fémjelzi a gyáva téblábolást, hogy az önkormányzat a belső városrész autómentesítését magukra az autósokra hárítja – ez aligha nevezhető politikának, legfeljebb az autós életmóddal szemben kifejtett szabotázsnak.

Budapest az Osztrák–Magyar Monarchia negyven éve alatt Magyarország nagy projektje volt – az elmúlt harminc évben ugyanez a Budapest Magyarország tehetetlen, kudarcos téblábolásának jelképe és kirakata, ma pedig már mindennapos expó annak szemléltetésére, hogy Orbán Viktor uralmának nincs alternatívája.”

Nyitókép: Földházi Árpád