Jámbor András kisember

„Egy Jámbor András nevű kommentelő meghallgatta az ellenzéki pártok vezetőinek évértékelőit, és nagyot csalódott. Ugyanarra döbbent rá, amire azok a névtelen tízezrek, akik maguk is belehallgattak Donáth Anna, Gyurcsány Ferenc és Ungár Péter beszédeibe. A Jámbor András nevű kommentelőnek lesújtó véleménye van a politikai elitről, és úgy véli, hogy az ellenzéknek a tavalyi vereség után a kárfelmérés, a felelősök megnevezése meg az újratervezés, nem pedig a péniszméregetés lenne a dolga.

Most látom csak, hogy ez a Jámbor András megegyezik azzal a Jámbor Andrással, aki a Mérce című baloldali portál egykori alapító főszerkesztője és egyúttal a Párbeszéd nevű párt országgyűlési képviselője. 

Nocsak: az összedőlt kertes házért felelős kontár kőművesek egyike a falak leomlása után a kétségbeesett családtagok közé áll szidalmazni a kollégáit.

Jámbor András szerint »a politikai elit magával van elfoglalva, ahelyett hogy a nép problémáival nézne szembe«. Miért beszél Jámbor András a politikai elitről harmadik személyben, mint aki azon kívül áll? Minden kreditet magának akar? Az elitét is meg az elitkritikáét is? Tényleg nem érti, hogy ez nem megy? Jámbor András a politikai elit tagjává lépett elő, mert volt az a pénz, volt az a presztízs és volt az a befolyás, amiért ez megérte neki. Jámbor András magának akarta a képviselői pozícióval járó életmódot, kiváltságokat és lehetőségeket – s el is nyerte ezeket, úgyhogy most ne adja elő a politikai elit kihívóját. A problémát vizsgáló és kommunikáló szervből a probléma részévé vált. A kis színjáték senkit nem téveszt meg.

Jelzem Jámbor Andrásnak, hogy ez egy ősrégi trükk. XVI. Lajos így öltözött be polgárembernek, hogy Párizsból kiszökjön. Orbán Viktor is pont ugyanazt adja elő, amit Jámbor András, de legalább nagyban. Az egykori demokratikus ellenzék reakciója a kommunista elnyomásra az volt, hogy a tagjai szabad polgárként viselkedtek a Szovjetunió egyik csatlósállamában: lapot adtak ki, és megpróbáltak élni a fennálló törvények adta jogaikkal.

A Fidesz vezérkarának trükkje 2006 után e működés ellenkezője volt: elnyomott és üldözött kisebbségnek tüntették fel magukat az Európai Unió és a NATO egyik súlyos politikai válsággal küzdő, mégis demokratikusnak mondható tagállamában. Amikor aztán országra kerültek, Orbán Viktor illiberális elitjének ravasz szemfényvesztése kiteljesedett: amint felvetődött a tetteikért őket terhelő felelősség kérdése, Magyarország korlátlan hatalmú urai a nép egyszerű gyermekévé, a hatalmas és kiismerhetetlen világelit által üldözött szabadságharcossá váltak.

Mindegy, hogy a Kormányinfón kérdező egy névtelen újságíró, a válaszadó meg egy nagy hatalmú kormánytag, az Orbán-rendszer hívei ilyenkor a kormányzati szervek ellenőrzését megkísérlő kisegzisztenciát a roppant erejű háttérhatalom fizetett ügynökének, a felkérdezett minisztert meg a magyar érdekek kiszolgáltatott védelmezőjének, a nemzeti ellenállás honvédő harcosának látják. Jelzem Jámbor Andrásnak, hogy több mint másfél évtizede ez a szélhámosság van műsoron, és már nagyon unalmas. Javaslom, hogy legyen kisember, és ostorozza a romlott, hazug elitet, vagy legyen a romlott, hazug elit tagja, és számolja a kisemberek által befizetett pénzt – Magyarországon mindkét magatartás normális, de nem ártana, ha Jámbor András képviselő úr észrevenné, hogy az önmagát minden utcasarkon népnek maszkírozó elitséget az Orbán-rendszer apraja-nagyja jobban űzi nála.

Jámbor Andrásnak egyébként igaza lenne, ha nem váltotta volna tavaly tavasszal képviselői fizetésre és utazási meg lakhatási támogatásra az ehhez az igazsághoz tartozó erkölcsi felhatalmazást. Az ellenzéki szereplők valóban alkalmatlanok – Jámbor András pedig az elmúlt évben nem kivételesnek, inkább szabályosnak tűnt ebben a siralmas hadrendben, amelyből nemcsak a legtehetségesebbek képezte első sor hiányzik, de még az ötödik-hatodik vonal is foghíjas, a kormányoldal anyagi, szervezeti és szellemi erőforrásai pedig ezerszeresek – de ennek részletezését meghagyom a magukat kormánykritikus közéleti szereplőként definiáló kollégáimnak, akik teljes életműveket szentelnek az Orbán Viktor rendkívüli politikai tehetsége feletti keserédes áhítatnak. Mellesleg: aki kézbe vesz egy Beszélőt a hetvenes-nyolcvanas évekből, egyetlen olyan írást se fog benne találni, ami a rendszer legnyilvánvalóbb jellemzőjének Kádár János hallatlan tehetségét nevezi meg – de nyilván sokféle kormánykritika létezik.

Jámbor András akár azt is észrevehetné, hogy a hazai ellenzék helyzete 2010 óta nem volt olyan jó, mint éppen most, amikor jegyet váltott az Országházba, és ez jó darabig így is marad. Íme, erre volt elég Orbán Viktor hatalmas intellektuális fölénye: putyini szolgasághoz, lerohant szomszéd elleni hangulatkeltéshez, Magyarország erkölcsi elzüllesztéséhez. Ez sokkal több mint politikai hiba: ez történelmi bűn.

Felszólítom Jámbor Andrást, hogy ne fújja bele az orrát az öttalálatos lottószelvényébe. Legyen szíves észrevenni, hogy Orbán Viktor egyáltalán nem olyan okos, ahogy a Kárpát-medencét betöltő legenda tartja – magam sem értem, hogy lehetek ennyire bátor, hogy ezt le merem írni. A miniszterelnök legkínosabb tévedése a kompország diagnózisának félreértése volt. A komp orbáni értelmezése, hogy annak nincs kapcsolata a szárazfölddel: úszhat Keletre, úszhat Nyugatra, úgyhogy két rovatban kalkulálgatja a sérelmeket, és várja az ajánlatokat – tudniillik ő senki, tehát lehet akárki. A komp ezzel szemben a hazai történelmi tudatban annyit jelent, hogy Magyarország Nyugatra tart, de a félperifériás régió felgyorsuló történelmi sodrásában szándéka ellenére újra meg újra Keleten köt ki – a magyarság ezt hívja balsorsnak. Ez messze nem jobboldaliság vagy baloldaliság kérdése: ez Kelet vagy Nyugat kérdése – 2008-ban Orbán Viktor még úgy tűnt, mint aki érti ezt. Szó nem volt itt közvetítő szerepről: a Nyugat mindig is tudott és ma is tud a Kelettel kereskedni a magyarok nélkül, hiába ajánlgatja neki Orbán azt a mély és különleges kapcsolatot, ami Putyin csizmaszárához fűzi.

Az oroszok ezzel szemben hülyék lettek volna nem elfogadni a NATO és az unió egyik tagállamának szolgálatait, különösen úgy, hogy csak a magyarok hiszik azt, hogy Vlagyimir Putyin egy kompország közvetítésére szorul. Nos, nem szorul – viszont jól jön neki a lehetőség, hogy Magyarország szavazatain és vétóin keresztül a NATO-t meg az Európai Uniót bomlaszthatja. Orbán Viktor a maga mozgásterének bővülését és az uniós húsosfazék dézsmálásának hatékonyabbá tételét remélte ettől, pedig elég lett volna elolvasnia egy középiskolai történelemtankönyvet, hogy lássa, mit remélhet az, aki a függetlenségi és mozgástérbővítési törekvéseihez Moszkva segítségét kéri. Ritkaság, hogy egy ország vezetője ilyen nevetséges módon játssza el a maga hatalmas történelmi lehetőségeit – a hazai elit pedig önkéntes komprádorburzsoáziaként követi Orbánt a semmibe.

Jelzem Jámbor Andrásnak, hogy ez hatalmas lehetőség – és annál sokkal több: hatalmas felelősség is. Meg kell menteni Magyarországot. Valóban: a beszédek kínosak voltak – nem érdekel. Ha Jámbor András nem látja, hogy a magyar történelem itt és most rég túlhaladta az ezt illető diskurzust, akkor próbálja meg kinyitni a szemét. Ha Jámbor András nem érti, mit üzen a cár katonája által ledöfött Petőfi Sándor, ha nem érti, mit üzen a moszkvai megbízatású Kádár által felkötött Angyal István, akkor takarodjon az útból, mielőtt hitvány pózolásával a rendszer háztáji ellenzékéből a rendszer öntudatlan biztosítékává válik. Ha nem értené, miről van szó: 

Orbán vViktor bűne nyomán olyan identitásképző erő hullott Jámbor András meg rossz képességű képviselőtársai ölébe, amilyen százévenként egyszer adódik, ők azonban valamennyi megszólalásukkal a Fidesz alternatívátlanságát igazolják.

A magyarokat nem zavarja a lopás, nem is fogja – az oroszpártiság azonban nagyon más: az oroszpártiság Magyarországon a hazaárulás legalsóbb foka. Az volt és az is marad – a magyarok ma még behunyják a szemüket, mert nem akarják látni. Ha Jámbor András vak, majd más észrevéteti velük. Orbán Magyarország sorsát Oroszországéhoz, a magáét meg Putyinéhoz fűzte. Amikor Putyin meg a háborúja elbukik, az ő ideje is kitelik Magyarország élén, és ekkor készen kell állnia valamiféle alternatívának – nehogy már a Gyurcsány legyen.”

Nyitókép: MTI