Ha a szankciók működnének, nem lenne évfordulója a háborúnak

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

„Brüsszel sorsfordító szankciós csomagot élesít”, „így fest a Nyugat kíméletlen válasza”, „küszöbön az orosz gazdasági összeomlás”, „a háború végét jelzik előre a fojtogató megszorítások” – ilyen, és ezekhez a szalagcímekhez hasonló felütéssel bíró politikai nyilatkozatokkal, nemzetközi elemzésekkel, valamint publicisztikákkal találkozhattunk Európa-szerte nem sokkal azután, hogy az ukrán területek orosz megszállása kapcsán átfogó szankciós politika alkalmazásába fogott bele a teljes nyugati politikai elit.

Mint ismert, az eddig kilenc – de várhatóan további bővülést magában rejtő – csomagba tömörített, többek között korlátozó intézkedések mellett olyan, a globális gazdaságban szinte példa nélküli szankciók is bevezetésre kerültek, amelyek nemcsak a kereskedelemre, a pénzügyekre, a technológiára és a kettős felhasználású termékekre vonatkoznak, hanem az iparra, a közlekedésre és a luxuscikkekre is. Mi több, az intézkedések a tengeri nyersolaj és egyes kőolajtermékek Oroszországból az EU-ba történő behozatalának vagy szállításának tilalmára is kiterjednek, miközben több orosz bank SWIFT-rendszerből való kizárására, valamint szintén több, a Kreml által támogatott csatorna műsorszolgáltatási tevékenységének és engedélyének felfüggesztésére is sor került.

Azonban a szomszédunkban dúló háború első évfordulójának eljövetelekor joggal merül fel nemcsak minden magyar, hanem minden európai állampolgárban is az a kérdés, miszerint

amelyek kapcsán Brüsszel, illetve Washington oly magabiztosan nyilatkozott csaknem egy évvel ezelőtt?

Amennyiben csupán abból a tényből indulunk ki, hogy az egy éve érvényben lévő nyugati intézkedések ellenére továbbra is fülsüketítő a frontról hallatszódó csatazaj, e kérdéshez a nemleges válaszon kívül nem igazán társítható másmilyen őszinte reakció. Ugyanakkor e dilemma mélyebb megértése kapcsán célszerű górcső alá venni azokat a szempontokat, amelyek egyértelmű magyarázattal szolgálnak arra, hogy miért beszélhetünk abszolút kudarcról, amikor az elhibázott brüsszeli szankciók mérlegre vonásra kerülnek.

Egyrészt, ami a megszorító csomagok hatásfokát illeti, egy év távlatában sem gazdasági, sem pedig politikai értelemben nem beszélhetünk sikerről. Hogy az előbbi kapcsán milyen mesterségesen magasra duzzasztott elvárások születtek, hűen érzékelteti egy, az amerikai Yale Egyetem fémjelezte gazdasági kutatók által néhány hónappal a háború kitörése után közzétett tanulmány központi állítása is, miszerint a gazdasági szankciók „katasztrofálisan bénító hatással” bírnak majd az orosz gazdaságra.

Ám az efféle valóságtól elrugaszkodott állítások idővel olyannyira védhetetlenné váltak, hogy még az oroszbarátsággal nehezen vádolható Nemzetközi Valutaalap (IMF) sem kerülhette el annak az előrejelzésnek a publikálását, mely szerint az orosz kereskedelmi adatok megközelítőleg ismét elérték a 2021-ben rögzített szintet, valamint 2023-ra – habár pusztán 0,5 százalékponttal is, de – az orosz gazdaság ismét növekedésnek indulhat. Lábjegyzetként érdemes megjegyezni, hogy összehasonlításképpen kontinensünk gazdasága, amely a brüsszeli narratíva szerint a szankciók hatásait szinte semmilyen formában nem szenvedi el, a „bénító szankciók” alatt „roskadozó” Oroszországhoz képest idén mindössze 0,2 százalékponttal számolhat csak magasabb gazdasági növekedéssel.

E várakozásokkal ellentétes jelenséget elsősorban az magyarázza, hogy a nyugati érdekkörökön kívül

s amely a méreténél és vásárlóerejénél fogva drasztikusan képes csökkenteni a kieső nyugati export jelentőségén. De nem szabad elmenni az ún. közvetítő államok (Törökország, Örményország és Kirgizisztán) szerepe mellett sem, amelyek mind a nyersanyagpiacon, mind pedig a telekommunikációs és chippiacon is lehetővé teszik a különböző harmadik felektől származó, de orosz kedvezményezetteket kiszolgáló tranzakciók létrejöttét és megmaradását.

Másrészt, ami a szankciós politika háborúra gyakorolt gazdasági hatását illeti, szintén sikertelenségről beszélhetünk. Az imént tárgyalt gazdasági összeomlás elmaradása ugyanis érintetlenül hagyta orosz részről a lassan anyagháborúvá átalakuló küzdelem ellátási láncolatát, így a javarészt önellátó orosz hadiipar sem rekrutációs, sem pedig nyersanyaghiányban nem szenved, miközben az Ukrajnát védő alakulatok állandó emberhiánnyal szembesülnek, valamint fegyverimportra szorulnak.

Azonban a gazdasági vetület mellett óhatatlanul szót kell ejteni az elmaradt politikai következményekről is. Hiszen túl azon, hogy eddig kilenc brüsszeli szankciós csomag is messzemenően kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az orosz gazdaságban érdemi visszaesés álljon be, a megszorító intézkedésekből remélt politikai változások sem öltöttek testet.

Miképpen a történelem már számos példán keresztül – Kubától kezdve Iránon és Venezuelán át egészen Észak-Koreáig – bebizonyította, hogy az adott nemzeteken belül társadalmi és politikai változást még a legkínzóbb gazdasági megszorítások sem képesek érdemben előmozdítani, addig Oroszország kapcsán is hasonló mintázat kirajzolódásának lehetünk a szemtanúi.

Mint az az amerikai Chicago Council és az orosz ellenzéki Levada intézet együttesen elvégzett kutatásából kiderül, az orosz lakosság jelentős része (80 százalékuk) nem szembesült érdemi egzisztenciális nehézségekkel az országukkal szemben bevezetett intézkedések miatt, ráadásul a válaszadók szintén többsége (60 százalék) úgy vélte, egyáltalán nem, vagy csak elenyésző mértékben aggódik a nyugati intézkedések politikai és gazdasági hatásaival. Magyarán, még az átlag orosz állampolgárok is egy meglehetősen józan véleménnyel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy mennyire vérszegények és elhibázottak a brüsszeli szankciók.

Ugyanakkor az imént tárgyalt, kifejezetten kiábrándító tények kapcsán

Hiszen bár gazdasági értelemben valóban úgy tűnik, hogy a becslésekkel ellentétben egy sokkal robusztusabb és ellenállóbb motor működteti Oroszországot, Moszkva nemzetközi térben betöltött szerepe és renoméja visszafordíthatatlan módon zsugorodni látszik. Amennyiben az ország hosszú távon is egy, a civilizált és a globális gazdaság működtette világtól való elzárt életmenetre rendezkedik be, könnyen lehet, hogy hosszú távon olyan veszteségeket kell majd elszenvednie, amelyek a jelenlegi háború arányait látva, messze fájóbbnak bizonyulhatnak.

Nyitókép: Moszkva, Kreml (fotó: Pixabay)