A huszonnegyedik órában a nyugati energiaválság

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

„Egész Európában Magyarországon a legdrágább az áram”, „a régiót tekintve itthon kerül a legtöbbe az üzemanyag”, „a magyar háztartások kétharmada már nem számolhat a rezsicsökkentett árral” – az orosz-ukrán háború kirobbanása óta hétről-hétre, hónapról-hónapra ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel és kommentárokkal próbálnak hangulatot kelteni itthon a politikai értelemben az irrelevancia határára sodródott baloldali pártok, valamint a külföldi tulajdonosi hálózatba tartozó médiaorgánumok.

Teszik mindezt annak érdekében, hogy bebizonyítsák, nem a sorozatban elhibázott brüsszeli szankciók miatt alakult át kontinensünk és egyben hazánk energiapiaca, hanem kizárólag a magyar kormány miatt, amely meglátásuk szerint egy személyben okolható a jelenleg kialakult helyzetért.

Csakhogy az említett ellenzéki narratíva, amely ismét homlokegyenest szembe megy a nemzeti érdekkel, az európai energiaválsággal kapcsolatban egyedül a legfontosabb ismérvet nem veszi figyelembe, mégpedig a valóságot, és az azt igazoló számadatokat. Ezekből pedig világosan kiderül, hogy bár a háború, illetve az átgondolatlan brüsszeli szankciók miatt Magyarországon is valamelyest átalakult az energiapiac, a tőlünk nyugatra lévő, jóval nagyobb gazdasággal és tartalékokkal rendelkező országok – hazánkhoz képest – mégis

Példának okáért Nagy-Britanniában az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 6,7 millió háztartás esik bele az „energiaszegény” besorolásba, amely annyit tesz, hogy az adott háztartás bevételének minimum 10 százaléka a létfenntartást fedezi. Az otthonok felfűtésének tragikus kérdése a szigetországban már messze túlhaladt azon az állapoton, amivel itthon a magyar emberek többsége csak a baloldali sajtó riogatásain keresztül találkozik, ugyanis a helyzet súlyossága miatt már több karitatív szervezet és akciócsoport is szárnyat bontott annak érdekében, hogy a kormányzati segítségnyújtás hiányosságait kiküszöbölhessék.

A brit háztartások energetikával összefüggő katasztrófahelyzetét hűen érzékeltetik a következő adatok: dacára annak, hogy a kormány 25 milliárd angol font értékben költött arra, hogy letörje a növekvő energiaárakat, az átlagos fogyasztású háztartások tavaly áprilishoz képest így is legalább kétszeres árat kénytelenek fizetni. Mi több, az említett karitatív szervezetek munkájába hiába segítenek be helyi háziorvosok is, akik az idős segélykérőket egy orvosi felhívás keretében kérik meg arra, hogy intenzívebb fűtéssel emeljék meg az otthonaikban lévő benti hőmérsékletet, a drasztikus költségnövekedéstől tartva, e kifejezetten egészségügyi természetű javaslatok is süket fülekre találnak.

Amennyiben valaki ezek után is szkeptikusan tekint a szigetország tarthatatlan energiahelyzetére, elég csak egy pillantást vetnie a The Guardian brit baloldali napilap által indított, olvasói beküldésekre szakosodott rovatára, amely a „Heat or eat diaries” címet viseli, ami annyit tesz, Naplóbejegyzések: fűteni vagy enni? Ám hiba lenne azt feltételezni, hogy e katasztrófahelyzet csak a lakossági oldalt sújtja, ugyanis sajtóbeszámolók szerint a brit gyártók csaknem kétharmada egyre jobban tart a növekvő költségek miatti áramszünet kockázata miatt, illetve, hogy

Ám Nagy-Britannia mellett akadnak még más nagy nyugati-európai országok is, amelyek hasonló kihívásokkal küszködnek. Az Emmanuel Macron vezette Franciaországban az atomenergia-kiszolgálás hiányos működésének köszönhetően éjfél és hajnali négy óra között történelmi mértékben, 20 százalékkal kevesebb áramot fordítanak a közvilágításra, míg a lakosság 10 százalékkal redukálta a fogyasztást.

Az energiakatasztrófa azonban nemcsak az áram, illetve a gázárak emelkedésére terjed ki, hanem az infláción keresztül áttételesen az élelmiszeriparra is. Ennek következtében – ársapka hiányában - az olyan alapvető élelmiszerek, mint a vaj, a liszt, valamint a cukor áremelkedése Franciaország ikonikus péktermékeit is közel eladhatatlanul drágává tették. Többek között ezek tudatában sem meglepő, hogy a legfrissebb gazdasági előrejelzések szerint az ország 2022-ben mért, 2,6 százalékpontos GDP-növekedése idén 0,3 százalékpontra fog esni.

De lakossági oldalon Spanyolországban sem tűnik könnyebbnek a helyzet, ahol a háború kitörése előtt mért energiaárak kevesebb, mint egy év leforgása alatt mintegy 35 százalékkal növekedtek annak ellenére, hogy a spanyol kormány komolyan vette az elszálló energia-, élelmiszer-, és lakhatási árak nyújtotta kihívásokat. Mondani sem kell, egy olyan ország számára, amelynek mezőgazdasága túlnyomórészt az elektromos öntözőhálózattól függ, még az olyan kezdeményezések is szinte élet-halál kérdésévé váltak, minthogy Brüsszel vajon belemegy-e abba, hogy 2024-ig kitolja-e spanyol kérésre a villamosenergia-ár felső határát garantáló megállapodás érvényességét.

Amennyiben az említett országok példáit összevetjük hazánk jelenlegi energiaellátottságáról tanúskodó, valamint az azt övező, lakosságot érintő támogatások számadataival, világosan kirajzolódik, hogy a magyar kormány messzemenően

Hiszen miközben a brit vállalatok áramkimaradástól és emiatt az üzemeik részleges leállásától tartanak, addig a kutatások szerint az egész unióban egyedül Magyarországon vannak többségben azok, akik bíznak az áramellátásban. S amíg az elszálló gázárak miatt több mint hat és félmillió millió brit háztartás él energiabizonytalanságban, addig a magyar kormány által bejelentett szándékkal összhangban a lakosság döntő többsége a háború és az elhibázott szankciók dacára is továbbra rezsicsökkentett árat fizethet. Ráadásul mialatt Franciaországban azzal kapcsolatban találgatnak a gazdasági szereplők, hogy az energiaárak robbanásszerű növekedése vajon meddig fogja áttételesen visszavetni a francia gazdaság növekedését, addig itthon az ez irányú kihívások mellett még idén is arról esik szó, hogy a kormány számításai szerint legalább 1,5 százalék körüli gazdasági növekedés várható.

Mindezek fényében két megállapítás is helytállónak bizonyul. Egyrészt, az ismertetett adatok tükrében jól látható, hogy Brüsszelben hiába élveznek az energetikát sújtó szankciók nagyarányú nyugat-európai támogatást, minden jel arra enged következtetni, hogy eddig az említett országok lakosai kizárólag az azokból következő hátrányokat szenvedik el. Másrészt, ha számításba vesszük, hogy az európaiak négyötöde nem mást, mint Brüsszelt tartja felelősnek az energiaválságért, ismét súlyos kétségek merülnek fel mind a hazai ellenzéki, mind pedig a hasonló küldetésű médiumok valóságérzékelése kapcsán.

Nyitókép: Ina Fassbender / AFP