„A fejlett technológia lehetővé tette, hogy az eszmék szabadon áramoljanak a világban. A nyugati ember, mely távoli népek zsebébe csúsztatta az okos eszközökkel az egész világot és annak sajátos narratíváját, alapos okkal hihette azt, hogy az új kommunikációs csatornákkal majd szépen átneveli az emberiséget, a maga kedvére-ízlésére-hasznára formálja át – a háborúnál is gyorsabb és olcsóbb eszközökkel – a távoli, »fejletlennek« ítélt kultúrákat.
A függés kialakítása, a vágykeltő ismeretek gyors befogadása és bizonyos szintű globális kolonizáció gyorsan meg is történt, csak épp az egész következménye nem az lett, amire számítottak.
Tudniillik a különböző társadalmak nem igazodtak helyben a nyugati elvárásokhoz, a felszínen, a divat és popkultúra szintjén még sikerülhetett is e saját képmásra nevelés, de a társadalmak mélyrétegeit, a tradíció-, a szokások-, a hit fundamentumait nem érintette a változás.
Ehelyett egyre többen szedték/szedik a sátorfájukat és tömegesen útra kelnek az őket új vágyakra ébresztett, Kánaánt ígérő, gazdag tájak felé.
A kolonizáció iránya pedig ezzel a fizikai valósággal, az útra kelt emberek számossága és vitalitása okán (és a nyugati ember reprodukciós készségének hiányával) ekképpen meg is fordult: mostanra hübrisztől elkényelmesedett világunk az, amelyet elsodorni látszanak életképesebb kultúrák.
Ez a globális szinten gyarmatosítani szándékozó Nyugat legnagyobb paradoxona.
(Ha pedig egy ország, mely sem pro sem kontra ne kíván részt venni ebben a kolonizációs folyamatban, csak - mint ezer éve - szeretne a történelem viharaiban önazonosan megmaradni, az egy mindenki számára méltányolható igény kellene, hogy legyen.)”
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán