Sokáig titkolóztak az oroszok: Marija Zaharova telefonon kapta meg a parancsot (VIDEÓ)
Az orosz külügyminisztériumi szóvivő nem kommentálhatta az oroszok drasztikus lépését.
Franciaországot a hiú ábránd, Németországot pedig a bűntudat hajtja.
„Negyven éve intézett beszédet Ronald Reagan amerikai elnök a brit parlamenti képviselőkhöz a parlament Királyi Képtárában.
(…)
Fontos beszéd volt ez Nagy-Britannia számára, különösen Reagan barátja és szövetségese, Margaret Thatcher számára. Az amerikai elnök teljes mellszélességgel kiállt a britek mellett a Falkland-szigeteki háborúban. Mindez egy héttel azelőtt történt, hogy Reagan arra kérte a brit miniszterelnököt, szüntesse be a harcokat.
(…)
Az amerikai elnök gondolkodásának középpontjában a hidegháború logikája állt. A keleti blokk országaként Lengyelországot elnyomta a moszkvai vezetés. Földrajzi és kulturális szempontokat is figyelembe véve Reagan kijelentette, hogy „Lengyelország nem kelet vagy nyugat: Lengyelország az európai civilizáció középpontja”. Az elnyomással viszont soha nem békéltek meg a lengyelek. A Nyugatnak ezt az elnyomást kellett legyőznie, és „biztosítania azokat az alapvető jogokat, amelyet gyakran természetesnek gondolunk”. Margaret Thatcher ezt az üzenetet erősítette meg az ellentmondásosnak tartott 1988-as brugge-i beszédében, amikor arra emlékeztette az európai szövetségeseit, hogy Prága, Varsó és Budapest európai városok.
(…)
A nyugati politika ma rosszabb, mint amilyen 40 éve volt. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Ukrajnával kapcsolatban jól tudnak együttműködni, de Joe Biden korántsem Ronald Reagan. Ami Boris Johnsont illeti, Ukrajna megsegítésével bizonyított, emiatt ott széles körben tisztelik, de a belpolitikai helyzete annyira ingatag, hogy lehet mire ezt a mondatot leírom, már máshogy hívják a brit miniszterelnököt. Reagan beszédében Westminster grandiózus termeiről beszélt, ahonnan most a brit konzervatívok veszekedése hallatszik ki.
Az 1980-as évekhez hasonlóan – de sokkal eredménytelenebbül – Franciaország és Németország két pólus között mozog, miközben lassan felőrlik magukat. Franciaországot a hiú ábránd, Németországot pedig a bűntudat hajtja, amikor kompromisszumos megoldásról beszélnek. A putyini követelések egy részének teljesítésével a konfliktus egészen addig nem folytatódna, amíg az orosz vezető új erője nem kap. Az 1940-es évek óta ő az első olyan vezető, aki erőszakkal rendezné újra Európa határait. Ezt nem szabad hagyni, és ez nem is fog bekövetkezni, ha a Nyugat támogatja Ukrajnát.
Ugyanakkor a Nyugatnak be kell ismernie, hogy Oroszországnak jogos biztonsági érdekei vannak a térségben. Macronnak – miközben Nobel-békedíjra pályázik – és Scholz kancellárnak – aki szankcionálni akarja Oroszországot, miközben továbbra orosz gázt vásárol – szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy Putyin megszegett minden, a béke fenntartása érdekében hozott jogszabályt. Nem szabad hagyni, hogy innen győzelemre vigye.”