Ujhelyi úr és a fehér kempingszékei

„Ha a baloldal választási vereségétől egyet hátralépve azt tesszük nagyító alá, hogy a politikai térben elszenvedett földrengésszerű kudarcukból milyen következtetéseket vontak le eddig együtt és külön-külön, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az égegyadta világon semmit. Eddig is homokozónak és vásári komédiáik színterének tekintették a Parlament jobbra és nemesebbre érdemes tereit, ahol a demokrácia mindenkori ünnepét jelentő választási eredmény ismeretében a balos játszópajtások – ahelyett, hogy elfogadnák a kisebb sárga lapátot és a még annál is kisebb piros, műanyag dömpert, amelyekkel az egyik sarokban csöndben meghúzva magukat szemlélhetnék a nagyokat, hogy miként kell jelképesen várat, amúgy hazát építeni – ugyanott folytatják gyermekded ki- és bemasírozásaikat, hatalmas mellénnyel előadott kioktatásaikat arról, hogy voltaképpen őket illetné az egész homokozó. A »Holdról is látszó« Fidesz–KDNP-győzelem ellenére mégis úgy tesznek, mintha ők nyerték volna meg négyötöddel az idei választásokat.

E cikkben egyetlen balos karrierista eddigi életművén keresztül arra teszek kísérletet, hogy a hazánkat sújtó ellenzéki lét »sanyarúságáról« és állítólagos embert próbáló »viszontagságairól« lerántsam a leplet. Ujhelyi Istvánról, mindannyiunk brüsszeli harangozójáról tudjuk, hogy ha rajta múlhatna Magyarország integritása, léte, akkor igen rövid idő alatt – a mindent amortizáló eddigi eredményeit látva – egy emberként sóhajtana fel a nemzet, ezekkel a szavakkal: »Na, nekünk tényleg harangoztak!«

Kis kitérővel elevenítsük fel Ujhelyiről azt a közkeletű, sohasem cáfolt emléket, miszerint országfelvirágoztató szándékával anno Szegeden először a Fideszbe jelentkezett, de miután értésére adták, hogy indító munkaszerződésében foglalkozásként először nem a miniszterelnöki besorolás lesz feltüntetve, azaz a szamárlétrát végig kell járnia, így Ujhelyi ennek az információnak a lendületével átsasszézott a néhány sarokkal távolabb található MSZP-irodába, ahol – ismerve eddigi pályaívét – kellő gyorsasággal emelkedhetett státusaiban, az önmaga által elvárt tempó szerint. Nem szeretnék életrajzírója lenni, így csak dióhéjban érintem karrierállomásait. Az MSZP-be való 1993-as belépésétől napjain­kig számított csaknem harminc éve alatt volt ő már minden: mezei ország­gyűlési képviselő, aztán miniszterelnöki főtanácsadó, majd kormánymegbízott, államtitkár, az Országgyűlésnek és saját pártjának alelnöke, végül 2014-től európai parlamenti képviselő, ahonnan véget nem érően szórja sirámait a világba hazánkról.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd