Ide figyelj, Herczeg Márk, édes egy aranyom, te, bajszos szar
Nem ellenzékellenes narratívát képviselünk többen az ÖT-ben, hanem ellenzékkritikusat.
A mostani vereség legalább annyira az értelmiségé és a sajtóé, mint a politikusoké.
„Az ellenzék szinte felfoghatatlan vereséget szenvedett a vasárnapi országgyűlési választáson. A kijelentésben nem csupán a »vereség« kifejezés lényeges, de a »felfoghatatlan« is. Mert valójában nem az, és nem is váratlan, ám tényleg nem fér bele abba a képbe, amelyet az ellenzéket körbefonó véleményformálók és az ellenzéki média kreált. A mostani vereség legalább annyira az értelmiségé és a sajtóé, mint a politikusoké.
Mocskos idők, szeretned kéne,
a jövő itt van, és sose lesz vége!
Mocskos idők a sarokba bújva!
Mocskos idők, kezdjük újra!
(Európa Kiadó: Mocskos idők)
Mindent megelőzően két fájdalmas fölismerésen túl kell esnie az ellenzéki érzelmű olvasónak, ha szeretné megérteni, hogy mi is történt vele.
1.
Elképzelhető, hogy a kormány a koronavírus-járványt hatalmi szempontból tűrhetően, a kormányzás (azaz az ország) szempontjából pedig megfelelően kezelte.
2.
Lehet, hogy az ellenzék hozzáállása a háborúhoz nem egyszerűen a nagyarányú vereség egyik oka volt, de szabályosan belehajszolta Orbán Viktort egy kiütéses győzelembe.
Én ugyan a fenti kijelentésekkel nem csupán feltételes módban értek egyet, az olvasótól azonban csak azt kérem, hogy a lehetőségeket ne zárja ki. A problémák ugyanis itt kezdődnek. Az ellenzéki értelmiség és média hajlamos azt hinni és az esetek többségében hirdetni is, hogy létezik valamiféle tökéletes modell, amelyet a félperifériás államocskáknak csak követniük kéne, és kizárólag az inkompetens, szűklátókörű alakok nem képesek fölfogni, hogy egyes esetekben – legyen szó közigazgatásról, gazdaságirányításról vagy akár járványkezelésről – miként kell eljárni. A mérce azonban, amelyhez az országot, kormányt, közízlést mérik nem vagy nem úgy létezik.
A belátást nehezíti az a világméretű tendencia, hogy a szerkesztőségekben, a tanszékeken, a fontosabb nem kormányzati szervezeteknél a megbízható tudással, biztos ízléssel rendelkező és a hivatásukból adódóan mindennel kritikus (és persze sok esetben rátarti és mácsó) figurák helyét veszik át a Jó Ügyek kételynélküli aktivistái. Egy felvilágosultság-verseny zajlik nyugativilág-szerte, és ha másban nem is, ebben az egyben atombiztosan követjük a fejlett Nyugatot. Nem a progresszivitás forradalmát akarom ezúttal kárhoztatni, csak jelezni, hogy minden folyamatnak az előnyei mellett árnyoldalai is vannak. A több demokrácia (és a befolyásoló pozíciókhoz való kiterjedtebb hozzáférés az) általában kevesebb minőséggel jár.
Az általam említett két ügy a mögöttünk hagyott ciklus két legfontosabb eseménye volt, alapvetően határozták meg a választás kimenetelét.”
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd