Putyin és Putyinka

„Már komolyan aggódtam a miniszterelnök memóriájáért. Jó, ahogy idősödöm, velem is előfordul, hogy nem jut eszembe valakinek a neve, de hát ő jóval fiatalabb nálam! Mégis, hosszú napokon át mintha elfelejtette volna, hogy hívják tegnapi barátját, az orosz elnököt. Úgy általában beszélt háborúról, menekülőkről, de hogy ki indította a háborút, ki elől futnak a menekülők, azt az istennek nem mondta ki. Péntek hajnalban végre megtört a jég, ha nem is az, amit törni ment pár hete Moszkvába. Kimondta! Óvatosan, nem elítélő szövegkörnyezetben, de facebook oldalán az uniós megbeszélés kapcsán mégiscsak a »Putyinnal tárgyaló francia elnököt és német kancellárt« említette.

Nem először támadnak lukak a névmemóriájában. Nem képes a szájára venni kihívója, Márki-Zay Péter nevét sem. Szerintem csakis ezért nem áll ki vitára vele. Kínos volna, ha ott keresgélnie kellene a nevét. Szegény nagymamám volt így. Ha gyorsan rá akart szólni valamelyik unokájára az öt közül, először a Buksi kutya neve ötlött fel benne, majd sorban a leszármazottaké, kivéve azt, akit éppen illemre akart tanítani. Az se volt nagy baj: végül mindnyájan hallgattunk a »Buk…Pis…Zsu…Ildi«-vel kezdődő intelmekre.

Aggodalmamban az orvosi szótárt is megnéztem: hátha a »stratégiai nyugalom« valami betegségnek a neve, ami ilyen típusú zavarral jár. De a miniszterelnök erős szervezete végül legyűrte a bajt. Eszébe jutott Putyin neve! Így végre ki lehet egészíteni a tévészózatát is, amelyet már legalább annyiszor élvezhettünk, mint régen a tévémacit. Bár Orbán nem köpköd, mint egykor a maci, és így kicsit kevésbé aranyos. A köpködésre egy másik műsorban kerítenek sort az ellenzéket szapuló újságírói. Szóval most már talán be lehet fejezni a szózat első mondatát (»Szomszédunkban háború zajlik«), valahogy így: »mert barátom és példaképem, Putyin elnök lerohant egy független országot«. Eddig úgy tűnt, a háború épp olyan, emberi felelősségtől mentes természeti csapás, mint a cunami. Csak úgy jön, és kész.”

Nyitókép: Ficsor Márton