Zsigeri, nagylöttyös indulat

„Én csak azt kérdezném meg, hogy a fent felsoroltak közül (X,Y,Q,V,Z) melyiknél lenne jobb Orbán? Vagy, ha így jobban tetszik, melyiknél lenne jobb az Orbán-Semjén-kormány? Vagy még pontosabban: melyiknél lenne jobb a keresztségben a NER nevet kapott, amúgy a magyar történelem egyik leggaládabb rendszere? És azt is megkérdezném, hogy vajon X, Y, Q, V, Z tényleg csak Káslernél, Rogánnál, Szijjártónál, Varga Juditnál, Novák Katalinnál, Palkovicsnál, Rétvárinál, Fekete Péternél, Maruzsa Zoltánnál, Orbán Balázsnál, Dömötör Csabánál vagy Azbej Tristánnál (és még sorolhatnám) rosszabb minisztereket és államtitkárokat lennének képesek kiállítani, véletlenül sem jobbakat a fenti, »majdnem felülmúlhatatlan« figuráknál?

Továbbá emlékeztetnék arra, hogy a 2010-es választásokat hosszú hónapokkal megelőzően talán csak egy-két elemző prognosztizálta (utóbb kiderült: halálosan precízen), hogy Orbánék kétharmaddal fognak nyerni. Akkor ezeket az elemzőket kiröhögték, lemarházták, elküldték mindenhová, aztán amikor már a választások előtti hetekben a vakok számára is tisztán látszódott, hogy valóban kétharmados lesz a győzelem, szép számmal akadtak, akik lelkesen tapsikoltak, s örömtől duzzadva várták a kétharmadot, mert az lesz aztán az igazán jó és üdvözítő. Amúgy ezek az üdvözítők akkoriban nagy népszerűségnek örvendtek, csak úgy folytak ki a tévés és rádiós stúdiókból, kézről kézre adták őket, a nép lenyűgözve hallgatta valamennyit, s ha Magyarországon már szélesebb körben elterjedt volna a Facebook, valóságos lájkornamentika ékítette volna mindannyiuk oldalát. Aztán lett üdvözítő kétharmad, nemdebár? Szóval mindazok, akik egy Belarusz Kihelyezett Tagozata-szerű üdvözítő berendezkedés után vágyakoznak, helyesen és jól taktikáznak.

A többiek számára pedig azt javaslom, hogy olvassanak minél több Ady-publicisztikát (nézzék meg Jordán Tamás remek Ady-estjét), olvassanak Mikszáth-tárcákat, olvassák Vajda Jánost, Kemény Zsigmondot, olvassák el Arany László A délibábok hőse c. verses regényét stb., de mindenekelőtt használják a józan eszüket és ítélőképességüket, még akkor is, ha jópofi, laza, vicces, népszerűségben fürdőző cinikusnak egyelőre kifizetődőbb lenni. És fogadják meg a javaslatomat: feledkezzünk el szépen arról, hogy a politikust szeretnünk kell, s ha ez nem megy, akkor utálnunk kell őt. Hát egy frászt! Az ember szeresse a szüleit, a gyerekeit, a rokonait, a barátait, s ha nagyon akarja, s nagy késztetést érez: imádja a bálványait, sokszor az sem kis feladat. A politikust nem kell szeretni, nem kell imádni, nem kell rajongani érte. Szeresse őket az ő rokonságuk, baráti körük. A többség – normális esetben persze – egészen másért tartja őket. Például azért, hogy lehetőleg ne legyünk Belarusz 2, hanem valami más. Szerintem.”