Meglepő kijelentés volt Jézustól, hogy az utolsó vacsorán elfogyasztott kenyér és bor az ő teste és vére

„Mi az az eucharisztia?

Az eucharisztia valószínűleg keveseknek jutna eszébe, pedig ha tudjuk, hogy mit jelent, nem kevésbé tűnhet furcsának, hogy a 21. században felnőtt emberek hisznek benne. Az eucharisztia, vagyis a katolikus szentmisében kiosztott kenyérdarabka, ugyanis hitünk szerint annak a Jézus Krisztusnak a valóságos teste, aki kétezer évvel ezelőtt a Földön járt, és kereszten meghalt értünk. Amikor azt írom, hogy »valóságos teste«, akkor azt értem alatta, hogy a katolikusok szerint ennek a kenyérnek a fogyasztása tulajdonképpen misztikus és fizikális egyesülés Jézussal. Extrémnek hangzik, tudom, de ahhoz képest, hogy hisszük, hogy a látható világot egy felsőbb intelligencia teremtette néhány milliárd évvel ezelőtt, aki azóta is befolyással van az életünkre, igazából semmiség.

De miért hisszük, azt, amit hiszünk?

Akik felületesen ismerik a Bibliát, azok általában meg vannak győződve, hogy Jézus folyton a szeretetről beszélt. Akik kicsit jobban elmélyedtek benne (értsd: legalább egyszer kinyitották), azok számára feltűnhetett, hogy ennél sokkal több témát érintett, és ezek közül nem egy nagyon is furcsának tűnhet a ma embere számára. Beszélt arról, hogy aki benne hisz, annak örök élete van, és arról is, hogy szeretnünk kell azokat, akik minket bántanak, sőt, oda kell tartanunk a másik orcánkat is, meg hogy az adókat rendesen be kell fizetnünk.

Jézus, aki maga is zsidó származású volt, ebben a kulturális környezetben kezdett beszélni arról, hogy ő az igazi áldozati bárány, aki feláldozza magát mindenki bűnéért, egyszer s mindenkorra feleslegessé téve az ószövetségi állatáldozatokat. Hitünk szerint ezt meg is tette nagypénteken a keresztfán, aminek kicsit szenzációhajhász, hollywoodi feldolgozását láthattuk néhány éve a mozikban, Mel Gibson rendezésében. Ilyen értelemben Jézus maga lett az áldozat, és maga lett, aki az áldozatot bemutatta. Mivel pedig ő az utolsó vacsorán a kenyérről és a borról mondta, hogy az ő teste és vére, a katolikus vallás – ami mélyen a zsidó vallásban gyökerezik – az állatáldozat helyett kenyér és bor áldozatáról beszél.

A történelem folyamán a katolikus Egyházban kialakult az eucharisztia tiszteletének számos, »szentmisén kívüli« formája: liturgikus ünnepek (»úrnapja«), szentségimádások (az oltáriszentség előtti szemlélődő ima), litániák, áldások, körmenetek. Ezek rendszerint akkor kaptak nagyobb szerepet, amikor az egyház úgy érezte, hogy veszély fenyegeti az eucharisztiába vetett hitet, például a reformáció során, amely megkérdőjelezte Jézus valóságos jelenlétét az ostyában.

A szentmisében tehát ez a hittétel válik jelenvalóvá számunkra, és éppen ezért hívjuk szentmiseáldozatnak és nem istentiszteletnek, hiszen a pap a kenyeret és a bort áldozza fel, Jézus szavait követve: »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre«. Az a kenyér tehát, amit a szentmisében kiosztunk, az eucharisztia, számunkra hitünk legfontosabb igazságának emlékezete, és egyszersmind megjelenése. Maga a megtestesült második isteni személy, Jézus Krisztus Megváltó misztikus teste. Ezért hajtunk térdet előtte, ezért készülünk bűnbánattal a vételére, ezért nem vehetik magukhoz azok, akik nincsenek teljes közösségben a katolikus egyházzal, és legfőképpen ezért rendezünk nemzetközi kongresszust róla. Ez a világesemény nekünk tehát abban segít, hogy mi is jobban megértsük az eucharisztia lényegét, és talán – ha ügyesek vagyunk – a programokon keresztül a nem hívőknek is érthetőbbé tegyük ezt a hittitkot.”

Nyitókép: MTI/Komka Péter