„Horn Gábort kérdezi Bolgár György. Arra kíváncsi, hogy mi következik számunkra abból, ami a német választási kampányban mindenkit meglep: a hosszú évek óta 15 százalék körüli támogatottsággal gyengélkedő szociáldemokraták Olaf Scholz jelenlegi pénzügyminiszter, alkancellár mint kancellárjelöltje vezetésével az élre kerültek a közvélemènykutatásokban, míg az Angela Merkel vezetésèvel tizenhat éven át a kormányt vezető CDU/CSU visszaesett, mert nem talált egyszerre hozzáértő és harcos kancellárjelöltet (és közben a Zöldek kancellárjelöltje is kudarcot vallott). Horn Gábor azután az integratív verses konfliktust kreáló jelölt különbségéről elmélkedik. Szerintem a kérdés is téves, és persze ennek folytán a válasz is. Gyökeresen eltérő helyzetekről van szó.
Németország stabil demokrácia, ahol a választásokon dől el, hogy ki kormányoz – de csak az dől el a választásokon –, és az nyer, aki hozzáértésről tesz tanúságot, és ugyanakkor rokonszenvesnek mutatkozik. Magyarországon egészen más a helyzet. Önkényuralmi rendszerben élünk, ahol az ellenzék vezérének az önkényuralom megdöntésére kell az elnyomottakat vezetnie. Meg kell győznie az elnyomottak millióit, hogy a fennálló állapot tarthatatlan, és az ő vezetésével létrehozható egy olyan új állapot, amelyben a jólét is növekedhet, és szabadabbak is lehetünk. Ez a szerep más tulajdonságokat kíván, mint amelyekkel akár Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárjelölt, akár a négy választást megnyert Angela Merkel (vagy korábban a szintén négy választást megnyert Helmut Kohl) rendelkezett.”
Kép forrása: MTI/Beliczay László