Nemzetegyesítő Ellenzék

„Végre a nyilvánosság számára is egyértelmű, hogy az ellenzék megoldotta a probléma első lépését, amivel legkésőbb 2013 óta nem tudott mit kezdeni. Sokunknak rég, és büszkén mondhatom: a Republikon Intézetnek különösen rég egyértelmű volt, hogy a választási rendszer torz sajátosságai, az MSZP, majd az LMP osztódása, a Jobbik szalonképesítése és a nyugatos-piacpárti igényeket lefedő Momentum megjelenése miatt csakis az előválasztás lehet ez a bizonyos megoldás.

Nincs más mód ugyanis arra, hogy a Fidesz jelöltje (és miniszterelnök-jelöltje) a lehető legkellemetlenebb matematikai helyzetben találja magát, egyedül az, ha egyetlen jelölt áll vele szemben. Tartalmi szempontból is evidens volt, hogy szükség van előválasztásra, amennyiben ez a módszer tényleges választást biztosít a színes ellenzéki palettáról – szemben az önkényesen és a választói akarat figyelembevétele nélkül kitalált összefogásokkal –, annak tudomásul vételével, hogy bármilyen eredmény kijöhet. Ez pedig világosan kötelezi a résztvevő pártokat, az indulók már ezen a ponton praktizálhatják a képviselői/kormányfői minimumot, miszerint minden állampolgárt képviselnek, nem csak a szavazóikat. Az eredményt az ellenzéki szavazónak is el kell fogadnia. Erősíteni kell azt a narratívát, hogy a választói jelenlétével minden jelöltet elismert, és a voksára akkor is szükség lesz, ha végül történetesen egy számára kevésbé rokonszenves alternatíva áll majd ki Orbán ellen.

És éppen ebben rejlik a processzus lényege. Az előválasztás folyamata mögötti szemlélet felismeri és elismeri a magyarok sokszínű politikai gondolkodását, és ehhez igyekszik alkalmazkodni, a választási realitást szem előtt tartva. Az előválasztás minden kétséget kizáróan leleplezi Orbán hazugságát, mely szerint a Fidesz egyesíti, az ellenzék pedig megosztja a nemzetet. Épp ez ellen a kizárólagos, autokrata és félelemkeltő magatartás ellen egyesül a nemzet.

Csakhogy míg a kormánymédia azt sugalmazza, hogy a valóban rengetegféle világképet ötvöző ellenzéket csak azt tartja össze, hogy mit nem akarnak, a valóság az, hogy abból ab ovo következik az is, hogy mit akarnak. Szabadságot Magyarországnak a kézi vezérlés után, reményt a rosszkedv és a kilátástalanság után, versenyhelyzetet és fejlődést a nemzeti burzsoáziának csúfolt einstand után. Az ideológiai sokféleség pedig talán tehernek indult, de hasznos lesz végül: az ellenzék azt üzenheti Magyarországnak, hogy az új kormány örömmel és büszkén veszi magára a vitát és a meggyőződések reprezentatív palettáját, mert csak így tudja tükrözni választóinak színességét, amit a Fidesz soha meg sem kísérelt.”