Tóth Gabi, a trollvadász

A Tóth Gabit ért kommentinzultus, melynek során egy facebook-szörnyeteg azt kívánta, hogy a gyermeke halva szülessen, félreérthetetlenül a közbeszéd elaljasodásának és a vékony kultúrmáz alatt fortyogó barbárság feltörésének újabb aktusa.

Nemcsak a politika weimarizálódik, de a kultúra felületei és a közösségi médiaterek is elmerülnek az emberi tömeg ösztönvilágának zavaros mélységeiben. E körülmények közt sokaknak imponál, hogy Tóth Gabi kiderítette a kommentelő személyazonosságát, és tájékoztatta annak főnökét arról, hogy miként fogalmaz meg „véleményt” a kolléga munkaidőben. A következmény nem maradt el: a híres és befolyásos médiaszemélyiség feljelentése nyomást terhelt a főnökségre, mely azonnal elbocsájtotta a kommentelőt az állásából.

Sokaknak ez örömhír: arcukat az ég felé tartva kacagnak, s kalapjukat a levegőbe dobálják. Szerintük ez nem is szólásszabadság-kérdés, hanem a munkaadó szuverén döntése – hiszen nem azért fizeti az alkalmazottját, hogy az a munkaidejében Tóth Gabit zaklassa. Úgy érvelnek, hogy ez a kommentelő olyan durván sértette meg a legsúlyosabb morális tabut, hogy véleményszabadság ide vagy oda, a popdíva és a főnökség igenis helyesen jártak el. Azzal védelmezik az eljárást, hogy facebook-zaklatás ellen nincs hatékony védelem, nincs jogi fórum, ahol az áldozat elégtételt vehet – ez egy szabályozatlan terület, ahol az igazságtételnek egyetlen eszköze marad: az önbíráskodás.

Én a fentiekkel szemben úgy gondolom, hogy aki vállalja a közszereplést, és kéri az azzal járó felmérhetetlenül sok előnyt, aki emberi százezreknek posztol, aki televíziókban és rádiókban adja elő magát, akiknek a hangja sokkal messzebbre ér, mint egy átlagemberé, és aki mindebből fényesen megél, annak a trollok zaklatását bizony meg kell tanulnia kezelni, és igenis el kell tűrnie.

Tóth Gabi kinyit egy ajtót, de vajon mi vár az emberiségre abban a szobában, ahová nyílik? Ott majd nem lesz része a mindennapoknak ez az elfajzott indulat, ez a mértéktelen aljasság – vagy talál más csatornát, hogy feltörjön? Kár az illúziókért: a közgyűlölet megmarad, de legalább jogbiztonság sem lesz.

Fontos kérdés továbbá, hogy Tóth Gabi önbíráskodása arányos válasz volt-e. Elvenni valaki megélhetését igazságos elégtétel egy kétségtelenül ocsmány, de egyáltalán nem példátlanul rossz kívánságért? Tóth Gabi gyermeke nem halt meg, neki mindössze el kellett olvasnia egy gyűlölködő hozzászólást, a trollkommentelőt viszont valóban kirúgták a munkahelyéről – arányos ez? Arról nem is beszélve, hogy egy aljasság nem tehető jóvá egy újabb méltánytalansággal.

Az elkövetőről nem tudni semmit. Lehet, hogy egy szociopata, aki valóban veszélyes a társadalomra, és akit Tóth Gabinak most sikerült radikalizálnia. Lehet, hogy egy primitív, nyomorult gyökér, aki most állást keres. És lehet, hogy egy szerencsétlen, ideggyenge ember, akit valami durva trauma ért, és aki el sem gondolkodik azon, hogy az átkozódása mit is jelent. Nem tudni, ki az elkövető, és mi motiválta – de azt lehet tudni, hogy ki Tóth Gabi: gazdag és befolyásos, az RTL-lel és az Orbán-rendszerrel egyaránt cinkos táltosasszony, aki előbb lett mentor és díva, mint hogy egy értelmezhető életműnek akár csak a töredékét lerakta volna, akit imádnak az emberek, a szponzorok, a kereskedelmi tévék és a politikai rendszer döntéshozói, Soma Mamagésa egyetlen méltó utódja, aki kéretlenül nyomul az arcoskodásával, a magánéletével és az ostobaságaival minden létező felületen, hogy kikerülni se lehessen. Tóth Gabi az a közszereplő, akinek van ideje, energiája és bosszúvágya kommentelőkre vadászni, azokat az állásukból kirúgatni, majd elhencegni ezzel a nyilvánosságban mindenki okulására, aki Tóth Gabival ujjat húzni merészel.