A fantazmagóriában is lehet észszerűség

„Magyar vagyok. Ezt abból is gondolom, hogy fáj Trianon. Másból is persze, de ennek a kritériumnak is maradéktalanul megfelelek. Ha megkérdeznék, hogy mi sajog benne (Trianonban) legjobban, azt mondanám, az emberek. Ha valami csoda folytán és különleges képességek birtokában megváltoztathatnék bármit is, már nem elsősorban a hegyeimet követelném vissza, hanem azoknak az embereknek a szenvedéseit tenném semmissé, akik a XX. század összes nyűge mellé még azt is megkapták halmazati büntetésként, hogy pusztán a magyar mivoltuk miatt is »hátrányos« helyzetbe kerültek. A hátrányos helyzet meg azért került idézőjelbe, mert ez az elegáns és mértéktartó kifejezés rengeteg esetben borzalmas megaláztatásokat, szenvedéseket, erőszakos halált takar és fed generációkon át. Együttérzés és empátia nélkül gondolni minderre nekem nem megy. Feltételezem, hogy ez nem neurózis, a dolog csupán beégett, hordozom, továbbadom, ez van.

A békeszerződésnek is nevezett diktátum századik évfordulóját sokan sokféleképpen élték meg. És ez így helyes. Megenne minket a dögunalom, ha nem úgy lennénk egyek, hogy közben különbözőek vagyunk. Bennem például a továbbadom és az örökítem ragadt be ez alkalommal. Az, hogy mit is. Mivel nem vagyok történész, még a »mi lett volna, ha« játékos luxusát is szívfájdalom nélkül megengedhetem magamnak (és azt is, hogy ezt most elengedjem ízibe), hát még azt, hogy lehetséges alternatívákat vizionáljak a jövőről. Mert a történelem nagyjából az, amit az adott kor szereplői (tehát az emberek) megélnek, a jelen is az és a jövő is az lesz. Csak a szobrok változnak, azokat néha ledöntik.

Én mint szereplő képzelek hát egy békéset, ám nagy ívűt. Mindjárt egy új, történelmi jelentőségű ki- és megegyezést a realitás rögtalaján. Vannak ugyanis gesztusok, mondások mintegy, amelyek mellett szó nélkül elmenni, löttyös indulatból visszautasítani azokat több mint bűn, hiba. Nézzük a helyzetet magát!

Igor Matovič szlovák kormányfő meghívott száz felvidéki magyart a pozsonyi várba a trianoni megemlékezésre. Az eseményre meghívást kaptak művészek, tanárok, tudósok, egyházi vezetők, polgármesterek, közéleti személyiségek, valamint a média. Előtte egyeztettek a magyar kormánnyal is. Mindezt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nagyra értékelte, és többek között hozzátette, hogy a közös történelem során még soha nem volt olyan jó a magyar–szlovák együttműködés, mint jelenleg. Történelmi jelentőségű szavak és pillanatok, mondhatjuk bátran, bárminemű pátosz nélkül.”