Hat hét hit

„A magyar társadalom eddigi reakciói inkább a pozitív önbeteljesítő jóslat mentén formálódnak. Hisz, hinni akar abban, hogy normakövető fegyelmezettséggel a járvány leküzdhető, és a társadalmi, gazdasági nehézségek is kezelhetők lesznek.

Hat hét hit, és hat. Valamikor a hetvenes évek során ez volt az egyik legismertebb reklámszlogen. Termékmegjelölés nélkül legyen elég annyi, hogy egy szer reklámjáról volt szó, amely az ígéret szerint egy hathetes kúrát követően hozza meg a várva várt eredményt. És mivel hat hete, hogy Magyarországon regisztrálták a koronavírussal fertőzött első beteget, érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon milyen hit mozgatta az elmúlt hat hét során a magyar társadalmat, hogy vajon hat-e hat hét után is ez a hit.

Bár a magyar nyelv játékos hajlékonysága kicsit humorba viszi át a kérdést, nagyon is fontos összefüggésről van szó, amit érdemes legalább annyira komolyan venni, mint magát a vírust. Már csak azért is, mert a vírus és különösen a pusztító társadalmi, gazdasági következmények kezelése nagy mértékben éppen azoktól a társadalom-lélektani mintázatoktól függ, amelyek e kérdés mögött felsejlenek. Az ember szeretné megérteni a világot, és ezért igyekszik megfejteni a világ történéseinek ok-okozati láncolatait. Nyilván azért, mert azt reméli, hogy ha ezeket megérti, akkor helyesen fog cselekedni.

Az okság és okosság hasonló hangzása abból a feltételezésünkből ered, hogy az az okos, aki ismeri az okokat, az okosság tehát az okság megismerésére épül. Régóta sejtjük azonban, hogy ez a hatás nem egyoldalú. Az ember tehát az okok megismerésére tett erőfeszítései során nem egyszerűen »objektív« külső megfigyelője, hanem – akár tud róla, akár nem – aktív alakítója is e számára külső(nek látszó) történéseknek. És ez azért van így, mert az emberben mindig létezik egy előzetes feltevés arról, hogy amit megismerni és alakítani igyekszik, az mi is valójában. És ez a hit, ha sokszor észrevétlenül is, de szimbolikus létezőből valóságos anyagi-fizikai létezővé válik. A hétköznapok során ezt nagyon leegyszerűsítve önbeteljesítő jóslatnak szoktuk nevezni.”