Talpnyaló propagandisták

„Attól, hogy egyes újságírók, publicisták támogatnak egy kormányzatot, annak elveit és gyakorlatát, különböző intézkedéseit, attól még sem ezek az emberek, sem az őket foglalkoztató médiumok nem lesznek propagandisták. Valami mellett kiállni nem szervilitás, hanem karakánság. A nyíltan vállalt kormánypártiság tiszta és egyértelmű. Ellentétben a magát függetlennek, objektívnek hazudó, ám végtelenül elfogult és pártos ellenzéki sajtóval.

Utóbbi viszont valóban a leggátlástalanabb propagandára, vagy épp seggnyalásra is képes. Előbbire kiváló példa a »Földesmesék«, vagyis az Index egyik újságírójának rendszeresen jelentkező képes és írásos anyagai a szíriai agysebészekről, a gambiai informatikusokról, a röszkei határon szolgálatot teljesítő, nyílegyeneset harapó határőrkutyákról, akik szegény, szerencsétlen menekülteket – akik természetesen mind nők és/vagy bociszemű kisgyerekek – bántják. Nyilván a váli-völgyi taschenhitler személyes parancsára. Sőt, igazából Orbán harapott… A valóság teljes letagadása, alternatív valóságok építése szerves része a mai baloldali kommunikációnak.

A seggnyalásnak pedig kevés ahhoz hasonló esete van a magyar sajtótörténetben, mint amikor egy tüntetésen a köztársasági elnököt alpári, trágár módon emlegető, ott szónokoló gimnazista lányt, Nagy Blankát a teljes ellenzéki sajtó végighordozta nemcsak a tenyerén, de egyben egyfajta véres kardként is. Amikor az ATV-ben az általam korábban egyébként relatíve kedvelt, egész tehetséges riporternő, Krug Emília a bájolgást kimaxolva, csontig benyalt egy riportban ennek az önmaga hatása alá került, a politika által pedig jól kihasznált szerencsétlen kis hülyének, azt az adást még Emília lábai sem mentették meg. De az sem volt semmi, amikor az olimpiaellenes népszavazás kapcsán az ellenzéki lapok egymással versengve hozták címlapon (és nagyjából azóta is sztárolják) a mai magyar paletta tán legbutább (bár kétségtelenül erős a mezőny) pártelnökét, Fekete-Győr Andrást.

A baloldal – sokadszorra – azzal vádolja az ellenfelet, amit ő maga követ el. Ahogy ugyanezt teszik a folyamatos korrupciós vádakkal, a jogállamiságért való aggódással, vagy a sajtószabadsággal kapcsolatban is. Elvileg tehát nem kellene komolyan vennünk. De olyan erővel tolják, és sokaknál el is érik vele a kívánt hatást, hogy ideje visszaseggnyalózni, visszapropagandistázni őket. Mert tényleg azok.”