Nincs béke Orbánnal

„Egy hete erre a tébolydára mondtak nemet a városok. Nem Borkai meztelen ülepének a látványa tett ellenzékivé ősfideszes budai kerületeket, és nem az ellenzék iránti rajongásból szavaztak még a vak bányalóra is a fideszessel szemben. Hanem jól felfogott életösztönből.  Egyszerűen nem akarták kivárni, amíg a vezér taktikai megfontolásból vagy csakazértis alapon valami kurvákból és Semjén Zsoltokból gyúrt keresztény Hezbollahot hoz a nyakukra. Mert aki a XXI. század hajnalán Európa közepén egyetemet szorít ki a magyar fővárosból, pitbulljával beszántatja a tudományos akadémiát, annak már csak ennyire telik a sütnivalóból.

Azt viszont nagyon is megcsinálja. Méghozzá innentől ahol csak tudja, rohamléptekben. A lidércnyomásnak nincs vége. Orbán ütést kapott, de messze nem végzeteset, sőt. Már a 2002-es vereségéből is azt szűrte le, hogy korábban túl sokat finomkodott. Most már a zsebében vannak az EU-százmilliárdok, a teljes közigazgatás, a közmédia, a német nagytőke támogatása. El lehet képzelni, hogy most mi jár a fejében.

Egy időre visszahúzódik, rendezi a sorait. Elejt pár barátinak nevezhető szót, ismét altatni próbálja az ellenséget, kihasználva a legnagyobb gyengeségüket: hogy azok nem olyanok, mint ő. Hogy az évek óta zajló, végtelenül aljas és ocsmány Fidesz-kampány után szeretnének abban hinni, hogy a politika visszaterelhető békés, nyugodt mederbe.

Azonban a felcsúti klánvezérnek immáron egyenes érdeke, hogy akkora káosz legyen a városokban, amekkora csak lehet. Hogy majd a köztelevízióban mutogathassa a hitükben megrendülni látszó híveknek, az agymosás után a templomból kitántorgó néniknek-bácsiknak és a rosszul fűtött nyomortanyákon felköhögő közmunkásoknak: lám-lám, mi lesz ott, ahol nem rám szavaznak.”