Nem a vég, a kezdet

„Ugyanakkor nem vitás, hogy az ellenzék tizenhárom évi bukdácsolás után nem részsikerként, hanem sikerként fogja ünnepelni a vasárnap történteket. Tagadhatatlan ugyanis, hogy az összefogás Budapesten és a billegő helyszíneken bevált és eredményekre vezetett. Azt is kár lenne tagadni, hogy a legnagyobb figyelem kísérte mérkőzés a budapesti főpolgármester-választás volt, és azt Karácsony Gergely nyerte meg Tarlós Istvánnal szemben. Ennek egyik oka az lehetett, hogy az emberek részben érzelmi alapú döntést hoztak. Ha a polgárokba telepített számítógépek határoztak volna az elmúlt öt év adatai, tényei alapján, akkor nem kétséges, hogy Tarlós folytathatja a munkát. Csakhogy szelektív memóriájú emberek voksoltak, akikre érthetően hatással volt az utóbbi napok, hetek botránykampánya.

Elsősorban minden valószínűség szerint Borkai Zsolt ügye. Borkai ugyan győzött, de térben és talán időben is korlátozott e győzelem. Győrben ugyanis – az előző két önkormányzati választáshoz képest jóval kisebb különbséggel – az első helyen végzett, de ezúttal érdemes idéznünk Orbán Viktor miniszterelnököt, aki kérdésre válaszolva kijelentette: vasárnap a győriek mondanak véleményt Borkairól, hétfőn pedig ő. Tegnap azonban, ha áttételesen is, valószínűleg az egész ország népe alkotott ítéletet Borkai Zsoltról, illetve a róla készült felvételek gerjesztette botrányról. Budapestre, Tarlós Istvánra, a kerületekre, további nagyvárosokra szállhatott vissza ez az ítélet; roppant igazságtalanul, hiszen, ha valaki, Tarlós István volt az, aki egyértelműen kinyilvánította, hogy Borkai helyzete tarthatatlan, le kellene mondania. A sors, illetve a választási irracionalitás fintora, hogy hétfőn mégis Borkai Zsolt ébred polgármesterként, nem Tarlós István. A budapestiek a jelek szerint nem azt mérlegelték, milyen történelmi horderejű építkezés indult meg Tarlós István kilenc éve tartó főpolgármesteri tevékenysége alatt a konzervatív, Fidesz–KDNP-s közgyűlési többség segítségével, közreműködésével. A hibát azonban ne a polgárokban keressük, ők lecserélhetetlenek. Az bizonyos, hogy a kormánypártoknak le kell vonniuk a Borkaihoz fűződő botrány tanulságait.

Emellett külön tanulmányt és elemzést érne meg a különféle közvélemény-kutató cégek teljesítménye, amelyek egy része nem először rekedt meg a madárjóslás szintjén. Ahol az ellenzék most tort ül és örömtüzeket gyújt – annyi kudarc után ezt saját nézőpontjából nem ok nélkül teszi –, ott is meggondolásra ajánljuk azonban számára, hogy a meccs ezzel nem ért véget, sőt, igazából csak most kezdődik. Együtt kell ugyanis működniük azoknak a heterogén, eddig inkább kutya-macska koalíciónak tűnő erőknek, amelyek a szélsőjobboldaltól a baloldali szélsőségekig terjedtek. Továbbá számon fogják majd kérni rajtuk a választók a rózsaszín, betarthatatlan, sokszor hatályos jogszabályokba, törvényekbe ütköző, hupilila ígéreteiket is. Mostantól nem lesz elég mindenre nemet mondani és minden építkezést megfúrni. Számukra elérkezett az igenek, az alkotás ideje – nagyon erős kétségeink vannak azt illetően, képesek lesznek-e rá. Felismerik-e, hogy az általuk elfoglalt hídfőállásokban emberek élnek, akik békés gyarapodásra, jövőképre vágynak.”