„A #loveislove is az egyenlőséget követeli. Nem a szabad szerelem jogát. (Hisz az létezik.) Azt követeli, hogy a magyar kormány ismerje el a melegházasságot. Hiszen a homoszexuálisok egyenlőek a heteroszexuálisokkal. Tehát aki nem vonul a Pride-on, aki nem rak ki szivárványos profilképet, aki nem harcol az újabb és újabb melegjogokért, az nem tartja egyenlőnek a melegeket. Az olyannal meg nem álltok szóba, és kitiltjátok minden rendes európai szalonból, hiszen alsóbbrendűnek gondol titeket.
Ügyes. (Egyébként dehogy, inkább kontraproduktív.) Ugye nem gyűlölsz amiatt, hogy ez nekem nem tetszik?
Végezetül egy utolsó gondolat. Ugye pontosan tudod, hogy egyetlen meleg beosztottam sem lett diszkrimináció áldozata? Még csak sandábban sem nézek rájuk. Senki nem bántja őket azért, mert melegek, hiszen nem gyűlöllek titeket. Olyannyira nem, hogy például igen sok publicisztikában jeleztem, hogy a muszlim országokban nemritkán tetőkről hajigálják le a homoszexuálisokat, és hogy ezt a népszokást ugye nem akarjuk Nyugatra, hozzánk importálni.
Ugye arról is hallottál, hogy Angliában az utóbbi időben több homoszexuálist is megtámadtak, és hogy ez nagyon nem jó tendencia. Aggaszt? Engem is. Minket is. Manapság már Németország bizonyos kerületeiben sem olyan nagyon biztonságos, ha valaki nyíltan vállalja a homoszexualitását. A Közel-Keletről érkezett muzulmánok egy jelentős része nem óhajt a melegházasságról vitatkozni. Valami egészen mást óhajt. És persze azon is elgondolkodhatnánk így együtt, közösen, hogy a Közel-Keleten vajon miért nem hirdeti a Coca-Cola meg az IKEA, hogy #loveislove?
Jó lenne egyszer újra vitatkozni. Jó lenne, ha a barátaid nem akarnának megölni amiatt, mert nem értek velük egyet.”