„Itt az ideje, hogy II. Erzsébet királynő a sarkára álljon, és visszavegye a kormányzást.
A parlamenti rendszer évszázadokon át jól szolgálta Angliát, később Nagy-Britanniát, legújabban meg az Egyesült Királyságot, de mostanra beállt a teljes impotencia. Ahogyan lenni szokott, pont a legkényesebb pillanatban. A honatyák képtelenek teljesíteni feladatukat, pedig tudják, hogy most vagy soha.
A képviselők nem akarják – vagy nem merik – felülbírálni a népszavazást. A demokrácia valóban sérülne, ha a 2016-os referendumon szavazók 52 százalékának akarata ellenére az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradna. Másrészt nehéz lenne a demokrácia dicsőségének tekinteni, ha a relatív többség (azaz a kisebbség) egyszeri akaratnyilvánítására rámenne a nemzet - de legalábbis egy nemzedék. A dilemma korántsem elvi: ha a többség úgy dönt, hogy mindenki ugorjon a kútba, akkor a kisebbségnek kutya kötelessége ugrani?
A legnehezebb probléma az EU-tag Írország és a Korona alá tartozó Észak-Írország közötti 499 kilométeres határ. Ezt nem lehet se lezárni, se nyitva hagyni. Az első esetben újra fellángolna az ír egyesülést célzó erőszak, az utóbbiban pedig mindenki itt csempészné be az Egyesült Királyságban vámkötelessé váló európai árukat. A vámunió persze megoldás lenne, csakhogy akkor London nem köthetne másokkal szabadkereskedelmi szerződéseket az EU engedélye nélkül – kiszolgáltatná a gazdasági kapcsolatait egy olyan testületnek, amelynek munkájába nem szólhatna bele.”