Kibékülne az újraválasztott Trumppal Zuckerberg: még a pénztárcáját is kinyitotta
„Nagylelkű” ajánlatot tett a Meta-vezér.
Akik far-hát kommandónak nevezik a saját nagyszüleiket is.
„A meztelen csigában nincs far-hát – ezt legalább teljes bizonyossággal kijelenthetjük, s aki nem hiszi, járjon utána. Nagyon messzire nem kell menni, elég megtekinteni a legközelebb fellelhető jobbikos potentátot.
Ne legyünk álszentek: a politika nem lovagi torna. Abba sok minden belefér. De minden azért mégsem. Az a kérdés igazából, vajon van-e a jobbikos potentátoknak nagymamájuk, nagypapájuk, vagy ők egy gorillaorgiáról szakadtak le? (Copyright by Szelíd motorosok.) S ha van nekik, akkor a saját nagyszüleiket is a far-hát kommandóba sorolják?
Amúgy beszédes ez a far-hát kommandó kifejezés, eleven a kép, felidéz sokféle emléket. Normális ember (tehát: nem jobbikos) például mindjárt a saját nagyszüleit idézi fel magában. Akiknek ilyen-olyan okoknál fogva az 1940-es, 1950-es években még far-hátra sem tellett, de úgy a 60-as évektől kezdve már igen.
A mi nagyszüleinknek pedig az, hogy bármikor jöhetnek ínséges idők, bármikor éhen is lehet halni, bármikor elvehetnek az embertől mindent, és ezért csak egy parancs van: mindent odaadni az utódoknak, hogy ha más nem is, de ők legalább túléljék.
»Túléljenek mindeneket, féldecis rezsimeket.«
Ezért lett belőlük far-hát kommandó. Mert természetesen így is lehet nevezni őket. Röhögve, nyáladzva, eltelve önnön nagyságunktól, megfellebbezhetetlen igazságainktól – ami persze a mély ostobaság és pitiánerség legbiztosabb jele.
Csak a bizonyosság van, miszerint az antik Hellászban még temploma volt az öregségnek. S a bizonyosság, miszerint a hajdani Európát megalapozó antik demokráciából, római jogból és kereszténységből ma már lassan nem marad semmi sem. A demokráciából kilúgozzák a démoszt, a jogból az igazságot, a kereszténységből meg mindent.
És a végén maradnak a jobbikosok, akik far-hát kommandónak nevezik a saját nagyszüleiket is. És persze marad a szégyen. De nem az övék, azt ezek nem ismerik. Hanem a miénk. És a nagyszüleinké.”