„Még mindig nem heverte ki az áprilisi kudarcot az egykor szebb napokat (szebb jövőt!) látott, nemzeti szubkultúrától induló, valahol a baloldalon megállapodó, bolondul kilengő ingapárt. Sőt! Úgy tűnik, a morális válság egyre csak mélyebbre húzza az egykori mozgalmat.
Hogy mennyien léptek ki azóta – azt senki sem tudja pontosan. Habár eleinte tagadták a lemorzsolódást, a Mi Hazánkba való átlépések mennyiségét, mára odáig jutottunk, hogy a hangos kiabálásoktól visszhangzó frakcióülés után a szóvivő, Jakab Péter már azt találta mondani: igen, vannak kilépések, de az, hogy mennyien dolgoznak egy pártban, nos, nem igazán számít. Pont elegen vagyunk – hallhattuk a sajtótájékoztatón pironkodó, kissé kínlódó politikus magyarázkodását.
De mi van Vona Gáborral? Eltűnt, mint szürke szamár a ködben, majd személyes videóval jelentkezett, ahol próbált okosat mondani, de a tény az, hogy a süllyedő hajót ő hagyta először ott. Akár a patkányok. Habár a hírek szerint a Jobbik évadindító frakcióülésén ott volt, és szólott is, de többen tényleg lepatkányozták… Még a saját alelnökei is.
Megjósolható – a Jobbik helyzetén töprengve –, hogy májusig, az európai parlamenti választásokig tovább forgácsolódik a párt. Lesznek, akik Toroczkaiékhoz (a Mi Hazánk Mozgalom máris egy százalékon áll a közvélemény-kutatások szerint, pedig csak most indult), s lesznek, akik új mozgalmakhoz pártolnak majd. Jönnek még létre kis szerveződések a Jobbik szemétdombján, hisz nem mindenki látja Toroczkaiban a szebb jövőt – mégpedig jogosan.
Szóval Vona úgy becsapta az ajtót a távozásakor, hogy a plafonról azóta is potyog a vakolat.”