Nagy Imrének mennie kell, Horthy meg jöhet?

„Mikor az Orbán-kormány egyre bátrabban vállalja fel, hogy szellemi-ideológiai gyökereit a Horthy-korszakban találja meg, talán ideje lenne végre komolyan is vennünk azt a fenyegetést, ami meghúzódik emögött a szimbolikus térhódítás mögött.

Mert miközben monumentális emlékezetpolitikai műemléket húz körénk a kormány, sorra tűnnek el a nemkívánatos szobrok: Kossuth lendületes mozdulattal mutat egy kazánház felé (helyére pedig olyan emlékmű került, amelyet egykor Horthy jelenlétében adtak át), Károlyit Siófok egy félreeső utcájába száműzték, József Attila kikerült a forgalomból, és a Duna-parton busong (és bár Lukács Györgyöt jobbikos kezdeményezésre tüntették el, azért nagy tiltakozás kormányoldalról ezt sem fogadta, sőt). Most pedig újra szóba került Nagy Imre szobrának száműzése is, hogy kétség se legyen afelől, mely értékek mentén, és mi ellen lép fel a hatalom.

Nagy Imre szobráért jelenleg folyik egy küzdelem – bár túl sok jóra ez ügyben sem számíthatunk, rajta valószínűleg még az sem segít, hogy nem is olyan régen épp maga Orbán Viktor állt ki mellette, amikor közölte: »azzal, hogy nem tagadta meg a magyar népet, megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét.«

Mert tudjuk, hogy nem azt kell figyelni, amit a miniszterelnök mond, hanem azt, amit csinál.

És bár a szavak szintjén időnként még megfigyelhetünk néhány, semmit mondó gesztust, valójában grandiózus emlékművet emel magának a Fidesz utcanévtáblákból, Aranyvonatból, szobrokból (N.B. kompromisszumos megoldásként Bethlen szobrát egyenesen a miniszterelnök avatta fel!) és ünnepélyes megemlékezésekből. Horthy Miklóst immár nyíltan ünnepeljük, Nagy Imrét viszont még a Kossuth tér környékéről is száműznék. A történelmet a fejünk fölött írják át és merevítik szoborcsoportba.”