„Csupán” hazafi volt

„Június tizenhatodika 1958 óta meghasonlott dátum. Volt ez már mindenféle nap. A titokban tartott gyászé, a karhatalommal szétvert megemlékezéseké, a Hősök terei nemzeti főhajtásé, 1989 óta pedig a végtelenített »Kié Nagy Imre?«-vitáké.

A hatvan éve kivégzett miniszterelnök és mártírtársai forognak a sírjukban.

A kaméleonok is ma emlékeznek. A rendszerváltás óta a kommunista utódpárt is elhelyezi e napon az emlékezet (vagy talán úgy pontosabb: az emlékezetkiesés) virágait a 301-es parcellánál. Mintha megvilágosultak volna a sorsfordító 1989-es esztendőben.

Hogyan is mondta az ifjú Orbán Viktor az emlékezetes újratemetési beszédében? »(…) szinte tülekednek, hogy – mint szerencsehozó talizmánt – megérinthessék ezeket a koporsókat (…)«
Arra persze a leglelkesebb „örökösjelölt” sem gondol, hogy hiteles csak úgy lehetne, ha a saját tárgyalásán ő sem kérne kegyelmet a fölötte ítélkezőktől. Ez persze csak akadémikus gondolatfuttatás. Hiszen se per, se bíró. Hóhér még lenne…

Akárhogyan is van, ideje tisztázni: Nagy Imre sírjánál nem a kiemelkedő politikus előtt tisztelgünk. Merthogy nem is volt az sosem! A forradalom napjaiban is inkább csak kullogott az események után, sőt olykor egyenesen sodródott velük. Ha ellentmondásos életét nem keresztezi a forradalom, ma valószínűleg már nem is emlékeznénk rá.”