Tóth Bertalan esete a hagyományos baloldallal

„Milyen típusú ember az, aki tizenhét évesen, mikor harmadik gimnazista évét tapossa, belép a szocialista pártba? Ráadásul 1992-ben? Vagy nagyon komolyan veszi a politikát és küldetéstudata van, vagy a család nyomásának enged, vagy rajongva fogadja a matekórán azt, mikor bemondják a Demokratikus Charta megalakulását. Esetleg sajnálatra méltó félnótás szegénykém? Utóbbira utalhat Tóth Bertalan (mert róla van szó) első elnöki beszéde, melyben azt ígérte, hogy együttműködő és a tradicionális baloldali értékrendet kérlelhetetlenül képviselő Magyar Szocialista Pártot szeretne építeni. Hol? Hogyan? Kikkel? Tudja egyáltalán Tóth Bertalan, hogy mit jelent a tradicionális baloldal? Szerintem nem. Mert ha csak egy icipicit is sejtené, akkor azt biztos nem a vezetői körtáncot járó MSZP keretei közt akarná megvalósítani. De hagyjuk is Tóth Bertalan személyét és életútját, mert teljesen érdektelen! Mondhatnánk, hogy oly mindegy az, hogy a hosszúra elnyújtott hattyúdalát éneklő szocialista párt kit választ elnöknek. De most komolyan, nem hasonlóan érdektelen volt az is, mikor Retkes Attila (vagy bárki más) húzta le a rolót a SZDSZ-székházban? Habár tény, hogy egy-egy politikus, ha alkalmas tulajdonságai, képességei, illetve megfelelő jelleme van, akkor »felépíthető« egy-két év alatt, de most nem a személy, hanem a jelenség a sokkal beszédesebb.

A szocialista párt történelmi küldetése az volt, hogy átmentse a Kádár-érában előnyt élvező nómenklatúra gazdasági, politikai és kulturális hatalmát. Ez persze – ahogy a történészek kevésbé szeretik mondani – történelmi bűn is volt egyben. Leginkább, ha a rendszerváltás ethoszát keressük. Az egykor bűnös és jogosan el is ítélt ideoló­giát, a marxizmust (lukácsizmust) így szükségszerűen felváltotta a szociáldemokrata és liberális mondanivaló. Előbbi csupán a felszínen, utóbbi pedig viszont a valóságban is látható módon.

Az MSZP ugyanis sosem volt a politikai cselekvés tartalmában szo­cia­lista vagy szociáldemokrata. E két ideológia ugyanis az egyenlőségre való törekvés alapjain áll, azaz egalitárius. És ha végigvesszük azokat a politikai cselekvéseket, amelyeket e párt a hatalom birtokában tett, akkor nem nagyon leljük a baloldaliság fundamentumát. Horn Gyulát ugyan szokták emlegetni, de ha a külcsín mögé nézünk, akkor itt sem találjuk az egyenlőség normáját. Elég csupán a Bokros-csomagra gondolni, amely leginkább a »dolgozó osztályt« sodorta katasztrofális helyzetbe; vagy a fiatalok és nők (anyák) elleni megszorítási intézkedéseket nézni. Ez lenne a »kisember politika«? Ugyan! A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai nyolc évet pedig a legelvakultabb balolda­liak sem tartják az egyenlőségre törekvő kormányzat iskolapéldájának. Amúgy teljesen jogosan.”