Konzervatív bűnvallomás

Tisztelt européer, széles látókörű, a demokrácia, a pluralizmus és az emberi méltóság iránt elkötelezett, toleráns polgártársaink! Mi, kretén konzervatív birkák, a „csúti tolvaj patkány” hasznos idiótái alázattal szeretnénk magyarázni a bizonyítványunkat. A szemünkre vetitek, hogy hitelt adtunk az „egybites üzeneteknek”, ám ez kizárólag jóhiszeműségünknek köszönhető. Ezeket az üzeneteket ugyanis a demokrácia őshazájából, a népuralom technológiáját a világközvélemény megelégedésére lendületesen valamennyi kontinensre exportáló Egyesült Államokból érkezett, megkérdőjelezhetetlen hitelességű, tudományuk hatékonyságát a gyakorlatban a Közel-Kelet egyetlen demokráciájában is bizonyító neves demokrácia-szakértők áldozatos munkája honosította meg kis hazánkban. 

Az idejére is emlékszünk: 2001 végén, 2002 elején a magyar demokratikus ellenzék egyik állócsillagával koprodukcióban debütált a „23 millió román elveszi a munkátokat” projekt, ami, lássátok be, legfeljebb hangszínében különbözik a „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” üzenettől. S hogy mennyire amerikai a technológia, azt Jack McIver Weatherfordnak az Egyesült Államok Kongresszusáról írt Törzsek a dombon című kötete segítségével illusztrálhatjuk: a nagyemberek egyik típusa a sámán, aki láthatatlan démonok fenyegetését teszi valódivá, hogy azután elűzze őket. Összekeverik a világ valós tragédiáit és veszélyeit temérdek láthatatlan és nem létező tragédiával és veszéllyel, hogy olyasmi iránt ébresszenek félelmet, amelyekről a leendő áldozatoknak az a meggyőződésük, hogy megvédeni őket egyedül a sámánnak áll hatalmában és akaratában.

S mivel e haladó, demokratikus kampányelem látványosan hatásosnak bizonyult, vert helyzetből kormányra juttatta a Medgyessy Péterrel meggyengített MSZP-t, aligha csodálható, hogy más hatalomtechnikusok érdeklődését is felkeltette, s pechetekre ők még nálatok is ügyesebben hadakoznak vele – azóta is. Ezen a fejlődési íven lett „A jövő elkezdődött” múlt századian szelíd üzenetéből Stop Soros és hasonlók. Higgyétek el, nekünk, akik nemcsak megértettük, de még élveztük is Antall József széles körmondatait, nem kis megrázkódtatás volt elfogadnunk, hogy a politika immár nálunk is a „Yes we can” szintjén fogalmazta meg a hazánk jövőjével kapcsolatos üzenetét, de hosszas győzködés után belenyugodtunk, hogy piacgazdaságban a közélet terén is politikai termékek közül kell választanunk. Így aztán, mit tehettünk mást, körülnéztünk a politikai piacon. Ilyeneket találtunk: Stop migráció!, Változást, most!, Légy részese Te is a győzelemnek!, No Paks!, Gyurcsánnyal megcsináljuk!, Nem leszünk orosz gyarmat!, Szavazz a Momentum generációra!, Örök élet és ingyen sör. 

Mi tagadás, ettől nem lettünk sokkal okosabbak, így kénytelenek voltunk elolvasni az apró betűs részeket is, s ahol ilyen nem volt, vagy ez sem igazított el, lehetőség szerint elfogulatlan forrásokból még hozzáolvasni valamicskét. A Momentum-generációval az a gondunk, hogy eddig inkább csak a nemet mondásban bizonyult sikeresnek, később meg a frakcióharcaival hívta föl magára a figyelmet. Viszonylag egyszerű dolgunk volt Gyurcsánnyal, akivel egyszer már megcsináltuk; az emblematikus baloldali agytröszt, az Új Egyenlőség főszerkesztője, Pogátsa Zoltán szavaival Gyurcsány Ferenc egy gazdasági Hirosimát hozott létre, s az egész EU legigazságtalanabb társadalmát. „Amit ott Gyurcsány csinált, az történelmi bűn és hosszú-hosszú évekre tönkretette Magyarországot”. S ha mindez nem volna elég, Fletó az állítólag megnyerni próbált konzervatív szavazókat kifejezetten provokáló kampányelemekkel, a határon túli magyarok és az egyházak elleni hangulatkeltéssel igyekezett becsúszni a Parlamentbe. És slusszpoénként magának követelte ki a két emblematikus budai választókerületet, ahol még 1994-ben is jobboldali jelöltek győztek. Nincs az a Jeszenszky Géza vagy Bod Péter Ákos, legyenek bármily elégedetlenek a kormányzás menetével, akik megnyerésére ne Niedermüller Péter és Bauer Tamás volna a legkevésbé esélyes jelölt. Mégis őket akarták a torku(n)kon letuszkolni.

És ez a kiváló demokrata szoros szövetségben indult az MSZP-vel, amivel akár be is fejezhetnénk az MSZP esélyeinek taglalását elégedetlen jobboldali szavazók megnyerésére. De ha mégis fontolóra vettük, mi légyen ama „Változás!”, az apró betűk között zavarba ejtő javaslatokkal találkoztunk. Feltétel nélküli alapjövedelem, családi pótlék emelés, s mindezt megalapozandó adóemelés. Feladva az elődök – konzervatívok számára legrokonszenvesebb – „Munkát, kenyeret!” követelését és törekvését, amelyet egyébként újkapitalista viszonyok között éppen az Orbán-kormány igyekezett, meglepő hatékonysággal, valóra váltani. Sokan nem adtak volna egy lyukas garast sem azért, hogy a nemzedéknyi idő óta tétlenségre kárhoztatott, a meghalni sok, élni kevés segéllyel ahhoz hozzá is szoktatott százezreket sikerül kimozdítani reménytelen tespedtségükből, s íme oda jutottunk, hogy a cigány nincstelenek közmunkáért tüntettek.

S miközben azért néhány baloldali szociológus is tud (legalábbis utólag) annyira számolni, hogy a Bajnai-kormány által családonként egy főre korlátozott 28 ezer forintos segély kevesebb, mint az akárhány fő által elvégezhető közmunka fejenként 50 ezer forintja (nem beszélve a gyerekek ingyenes iskolai étkezéséről vagy az ingyenes tűzifáról), meghirdették „a változást”, amit maguk a közmunkások is úgy dekódoltak, hogy visszatér a régi módi. S a balliberális véleményvezérek láthatóan továbbra sem értenek semmit, azon értetlenkedve, vajon miért szavaztak a legszegényebbek, „a rendszer vesztesei” a kormánypártra? Azért, könyörgöm, mert az előző, segélyt odalökő és a „megélhetési bűnözés” felett szemet hunyó rendszer vesztesei voltak. És hadoválnak ideológiai paneljeik fogságába zárt szobatudósok emberi méltóságról azokkal kapcsolatban, akik éppen azzal nyerték vissza méltóságukat, hogy végre tettek, tehettek valamit maguk is a családjukért, s nem kényszerültek a környezetük megvetését és haragját kiváltva bűnözéssel megszerezni a napi betevőt. Igazi win-win játszma részeseivé vált a kis falvak magára hagyott népe: a „megélhetési bűnözés” időzített társadalmi bombájának hatástalanításával a korábbi tettesek és áldozatok számára is felsejlett a békés együttélés és gyarapodás esélye. No ebben kínált az MSZP változást. Most.

Maradt még a „Légy részese Te is a győzelemnek!” meg a No Paks!, s hogy Nem leszünk orosz gyarmat! Az utóbbival kezdve: erre igazából egyik oldalon sem mutatkozott igény, arról nem is beszélve, hogy éppen a jobboldal számára legrokonszenvesebb baloldali politikus, Hegyi Gyula óvott a legvilágosabb érveléssel a russzofóbiától. Most szavazzunk Hegyi okos szavaival szemben a drogos Juhász félszázalékos csapatára? Ami a Jobbik győzelmét illeti, egymás közt szólva annak talán még maga Heller Ágnes sem lett volna tiszta szívből a részese – Antall árvái hadd legyenek annyira óvatos konzervatívok, hogy legalábbis kivárják a néppártosodás első gyümölcseit.

S végül itt az utolsó dilemma: lehet-e más a politika? Nem kívánnánk igaztalanul prófétai tehetséggel kérkedni, az LMP-n belüli tettlegességre mi sem gondoltunk, a pártot újból és újból (szét)feszítő belső ellentétek azonban nem kerülték el a figyelmünket. Miként az sem, hogy a Schiffer-korszak árnyalt és tartalmas diskurzusa lecsupaszodott a Paks II. atomerőmű és az ún. kormányzati korrupció ellenzésére. Paksról szinte a teljes energetikai szakma, nagyrészt magasan képzett, elkötelezetten konzervatív mérnökök, azt tartják, hogy mai életvitelünk mellett nélkülözhetetlen – ezzel áll szemben Szél Bernadett aggodalma, hogy esetleg kormány-közeli cégek kitalicskáznak néhány további milliárd forintot. Lehetne sokkal szerényebben is élni, és ez ellen sokunknak nem is volna kifogása, s akkor esetleg minden újratervezhető lenne. De ezt senki nem tette Paks ellenzése mellé. Van egy praktikus érv is: a csehek, akik háromszáz éve szinte mindenben a magyaroknál jobb döntéseket hoztak, maguk is atomerőmű-építésre készülődnek… 

Ami pedig a „közeli” cégeket illeti, hitelt adtunk a balliberális körökben is nagyra tartott Kolosi Tamás Tárki-elnöke értékelésének: „a sajtó ugyan Mészáros Lőrinccel, Tiborcz Istvánnal és köreikkel van tele, de ha megnézzük a száz leggazdagabb magyar listáját, a Fidesz által felemelt oligarchák a tizedüket sem teszik ki. A legtöbbjük jellemzően a rendszerváltás idején szerezte a vagyonát”. No azt viszont jól láttuk, kik és hogyan szerezték. És nemcsak gyanítjuk, Kolosi számai bizonyítják is, hogy a Fidesz minden erőlködése kliens-kapitalisták pályára segítésére a fasorban sincs ahhoz a nemzeti vagyon-lopkodáshoz képest, amely ellen a balliberális megmondóembereknek anno nemhogy rossz szava nem volt, de egyenesen a demokratizálódás elkerülhetetlen elemeként próbálták azt beállítani. 

Sajnálatos módon, lévén köztünk a másik oldalnál több műszaki képzettségű, képtelenek vagyunk megszabadulni a számolni tudás sztereotípiájától. Így amikor a 444.hu a legújabb adatok alapján összesíti, hogy Mészáros Lőrinc egy év alatt nem kevesebb, mint 5.6 milliárd forint jövedelemhez jutott, ezt el tudjuk osztani tízmillióval, s veletek szemben, akik az ország ellopásával vádoljátok a gázszerelőt, tisztában vagyunk azzal, hogy évente fejenként 560 forintunkba került a magyar tőke eme reprezentánsának működése – s azt is uniós forrásokból, effektív munkát elvégezve szerezte. Emiatt kellett volna változtatnunk, most. Tudjátok, a konzervatívok már csak olyanok, hogy óvatosan változtatnak. Ha jó okuk van rá.