2030

„Jelen pillanatban erre egyetlen válaszreakció született, az a gyenge kötéseken alapuló, levegőben lógó »antiorbánista populizmus«, amely jellegéből adódóan képtelen olyan robosztus kötéseket és egy irányba mutató politikai-ideológiai komplexumot megteremteni, amellyel sikerrel kezdhetné ki az orbáni politika hegemón pozícióját. Az ellenzéki pártok és a közélettel foglalkozó civilek számára tehát elsődleges feladat lenne, hogy a fent említett hármas törésvonal vonatkozásában egy olyan ideológiai konfigurációt és társadalmi blokkot hozzon létre, amely képes érdemben szembe szállni az újjobboldali hegemóniával.

Vagyis egy ellenhegemónia felépítése lenne az a stratégiai horizont, amely felé minden egyes pártpolitikai és közéleti megmozdulásnak mutatnia kellene. Ez feltételezné a létező tudások és víziók letisztázását, megválogatását és összerázását, illetve ezek mentén társadalmi csoportokon átívelő politikai koalíciók létrehozását.

Nem téved az, aki azt mondja, hogy ez nem egyetlen választási ciklusra való munka. A Fidesznek is legalább másfél évtizedes munka és számukra szerencsés globális kontextus, illetve ennek a kontextusnak a megértése vezetett el ahhoz a hegemón pozícióhoz, amelyben most van.

A magyar pártellenzék és társadalmi ellenzék 2010 óta nemhogy az összerázódás, sűrűsödés és kikristályosodás útján járt, hanem épp ellenkezőleg az antiorbánista populizmus keretén belüli elvékonyodás és szétaprózódás útján. Nem hosszabb stratégiai ciklusok, hanem a négyévenkénti választások által kijelölt ciklusokban mozgott.

Persze, ha 2010 óta elkezdődött volna a hegemóniaharc, akkor most kétségtelenül jobban állnánk, de a 2018-as választásokat valószínűleg még úgysem veszítette volna el a Fidesz. »2030«-ig mindenesetre van még idő. Az első lépés kétségtelenül ennek belátása lenne, hogy nem (kimondottan? / kizárólag?) 2022-re gyúrunk.”