Macron versus Orbán

„Macron a kisebbség fogalmát nem is ismeri. Franciaországban származásától függetlenül mindenki francia. A kritérium a francia földön való születés. Annak azonban, aki francia földön született, kötelező módon le kell vetkőznie nem-francia nyelvét és kultúráját. Azaz Macron nacionalizmusa nem nyelvi-kulturális nacionalizmus (amennyiben efféle kisebbségek az állam területén jog szerint nem is létezhetnek), hanem nemzetállami nacionalizmus. (Meglehetősen paradox módon, amennyiben a retorika szintjén a francia elnök a nemzetállamok gyöngítésére apellál.) Macron ugyanis úgy próbálja visszaállítani Franciaország egykori nagyságát, hogy a hagyományos gloire nevében európai partnereire is igyekszik saját akaratát ráerőltetni. Hívei nem véletlenül nevezik Napóleonnak, sőt Jupiternek.

Ezt a francia stratégiát a kelet-közép európai államok is követni próbálják. Csakhogy nekik letagadhatatlanul vannak kisebbségeik. Gloire-juk meg nagyrészt légből kapott. A Trianoni döntés »eredményeként« még Magyarország áll legközelebb a francia modellhez. Magyarország azonban így is rákényszerül arra, hogy fontosabb kisebbségeinek, a romáknak, a zsidóknak, a németeknek és másoknak a jogait legalább formálisan elismerje.

Az, hogy Orbán és a magyar népesség az illegális migránsokat elutasítja, nem annyira nacionalizmusukból, mint inkább sajátos történelmi tapasztalataikból ered. Magyarországon szinte mindenki pontosan tudja, hogy a magyar társadalom ugyanúgy nem lehet képes egy jelentékeny bevándorló tömeg asszimilálására, ahogyan a kiegyezés után a sok-sok évszázada Magyarországon élő románokat, a szlovákokat, a szerbeket sem sikerült. S a Trianon utáni kisebbségeket is sokszor csupán látszatra, vagy még látszatra sem, mint a romákat például. S ahogyan ma már – a nemzetépítés két diadalmas évszázada után – Franciaország sem igazán képes muszlim bevándorlóinak asszimilálására. (Az eufemisztikus nyugati fogalomrendszer szerint: integrálására.) Hogy ez a – korántsem megalapozatlan – félelem valóban Európát csődbe juttató méreg lenne, legalábbis vitatható.

A Nyugat államaival ellentétben, melyek gazdasági prosperitásukat (a reményeik szerint mégiscsak asszimilálható) migránsokra próbálják alapozni, Orbán Viktor országa jövőjét a családi értékek rehabilitálására, a demográfiai mutatók javítására, azaz a magyar társadalom önreprodukciójának lehetővé tételére igyekszik alapozni. Lehet, hogy az individualizmus egyeduralmának mai körülményei közt ez az alternatíva is utópia. De még mindig racionálisabb, mint a migránsok nyugati kizsákmányolására építendő – jóval kockázatosabb – »emberbarát« stratégia.”