Nyargalászik összevissza

„Micsoda ócska kérdés: most mégis, mit gondol a »párhuzamos kultúrákról, társadalmakról« a miniszterelnök? Most, hogy hazaérkezett a pjongcsangi téli olimpiáról az aranyérmes férfi gyorskorcsolyaváltó, amelynek két tagja - Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang – magyar-kínai. Vagy kínai-magyar. Mit gondol most a kultúrák keveredéséről az egyetemes civilizáción belül? Földhöz ragadva: egy kínai férfi és egy magyar nő szerelméről? »Vegyes« házasokról és sikeres gyerekeikről? Nem általában, hanem konkrétan. Mit mondana azoknak, akik kibumliztak Ferihegyre ünnepelni? Ócska kérdés, legalább olyan ócska, mint amikor a kormányfő az etnikai homogenitás szellemképét üldözve végvári vitézként óvja a keresztény Európát és a magyar kultúrát, holott azok a legkevésbé sem szorulnak az ő védelmére, a földrész térképébe pedig belerondít az a törpe szögesdrót, ott lenn, a déli határon.

Húszezer kínai élhet ma Magyarországon, de még sohasem hallottuk, hogy tőlük féltette volna bármely kormányzati akárki a magyar nemzeti identitást, ha van ilyen egyáltalán. Itt élnek közöttünk, úgy illeszkedtek be, hogy zárt szigetként megőrizték saját kultúrájukat a kereskedelemtől a magyarosított kínai konyhán át, a bűnözésig. Mint San Fanciscóban, Vancouverben, Londonban.

Érteni véljük persze az egészet. A miniszterelnök és a nyomában loholó slepp-kormányzat vonzódását a magyarság ázsiai gyökereihez, törleszkedését az oroszokhoz, a kínaiakhoz. Hogy mindenáron szabadulni akar a közös európai jövőtől, és a kereszténységet védve visszavonul a sztyeppékre. Újra lovas nemzetté nyilvánítja a magyart.”