Az elit öngyilkos alakulat

„»Megmutattuk nekik« – hangzik el az utolsó mondat a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulatának vezetőjétől, miután az osztaggal együtt szíven szúrta magát a keresztre feszített Brian előtt, aki azt hitte, a csapat a kiszabadítására érkezett a Brian élete című filmben.

Ez a jelenet jutott eszembe erről az időről időre felbukkanó felvetésről, miszerint az ellenzéki pártoknak egységesen bojkottálniuk kellene a választásokat.

Nem hiszek a bojkottban, sem a kollektív öngyilkosság világot megrengető erejében. Nem hiszek a kívülről érkező felszabadítókban sem. Értem az indulatot, amely tárgyat keres, és ezt sokan az ellenzéki pártokban találják meg. Nem fogom elismételni a racionális érveket, melyeket mások előttem a bojkott ellenében már felsoroltak. Nem szeretnék másokra mutogatni: miatta, meg miatta úgy sem sikerülhet a teljes távolmaradás.

Egyszerűen a saját tízéves fiamnak nem tudom elmagyarázni, hogy ennek értelme van, aminek a gyökere az, hogy a bojkott ellentétes minden cselekvési ösztönömmel. Aktivista vagyok, ahogy a politikustársaim, párttagjaink, segítőink is. Ez azt jelenti, hogy a cselekvésben hiszünk. Aláírást gyűjtünk akkor is, ha gyakorlatilag reménytelen érvényes népszavazást tartani, ételt osztunk és adományt gyűjtünk akkor is, ha tudjuk, csak csepp a tengerben, szólunk azok helyett, akiknek nem hallatszik a hangjuk. Akkor is, ha a kormányzati propaganda dübörgése a mi hangunkat is elnyomja. Indulunk a választásokon, mert azt gondoljuk, a jövő bizonytalan és mindent elkövetünk, hogy jobb legyen.”