„Nem gondoltam volna, de megtörtént: azzal kezdem, hogy elismerésem fejezem ki Hont Andrásnak. No, nem azért, mert egyetértenék vele – idáig még nem fajult a helyzet. De mégis, sikerült elmondania valamit, amit előtte nagyon sok írástudónak és kommenthuszárnak nem sikerült: az esetleges bojkott utáni lépéseket.
Sokan (zászlóshajójuk Bartus László, ez már beszédes tény) magyarázták már, hogy választáson nem lehet a Fideszt legyőzni, hogy diktatúra van, és az Egyetlen Igaz Út a rendszer megdöntésére (merjem-e leírni a rendszerváltást?!) a bojkott. Megrögzött gyakorlatias alak vagyok, és ezek a leírások nekem mindig hiányosnak tűntek. Sosem írták meg ugyanis a hogyant. Ott volt kezdőpontnak a bojkott, végpontnak a rendszerváltás, a kettő között pedig egy nagy hézag. Igen, bojkottálunk – aztán? Soha, senki által nem láttam leírva az első és az utolsó pont közötti lépéseket, pedig kell, hogy legyenek! Különösen a racionális ellenvetések fényében: indulnak helyettünk kamupártok; a Fidesz-hívek úgyis ott lesznek, és legitimálják a rendszert a részvételükkel; senkit nem fog érdekelni külföldön; és így tovább.
De nem.”