„Ma reggel felhívtam Morvai Krisztinát, és hosszan beszélgettünk. Vannak ugyanis beszélgetések, amelyek nem megspórolhatóak. Én még emlékszem arra, hogyan indult pártként a Jobbik, ott voltam az alakuláskor.
Arra is emlékszem, hogy a 2006-os őszi események előtt egy teljesen esélytelen, egy százalékos párt volt. Aztán jött a tévészékház ostroma, amely mindent megváltoztatott. Sokan hetekig, hónapokig, évekig az utcán maradtunk, és végül a Jobbik meghatározó erőként, az erejét 2006 és 2010 között megtizenhétszerezve jutott be a parlamentbe. Mindent a hazánkért, népünkért, az egész nemzetünkért tettünk, szemben a romlott, korrupt, diktatórikus politikai »elittel«, a hatalmas túlerővel.
Mi, akik az utcán voltunk, a bőrünket vittük a vásárra, és sokkal több embert vertek volna félholtra, s talán az akkori Országgyűlés több képviselője által áhított éles lőszer bevetésére is sor kerülhetett volna, ha nincs ott velünk az utcákon Morvai Krisztina, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának egyetemi docense, és a körülötte csoportosuló jogvédők. Minket ugyanis már korábban a szélsőségesség skatulyájába tettek, nekünk tehát nem jártak demokratikus emberi jogok, lemészárolhatónak számítottunk.
Morvai Krisztina azonban már pusztán a jelenlétével legitimálta a küzdelmünket, védte a jogainkat, rámutatott arra, hogy azok még nekünk is vannak. Ahogy védi most a magyar nemzet érdekeit az Európai Parlamentben. Sem a néppártosodás, sem a szebb jövő nem képzelhető el nélküle.”