Mocskok

„Nyilván az Európai Unió átmeneti – reményeim szerint legalábbis – fővárosába is eljutott a hír Budapestről, hogy micsoda gyalázatos módon bánnak a Rákóczi téren a hajléktalanokkal. Ez a brüsszeliták számára még a két évvel ezelőtti migránsdúlás kegyetlen magyar kezelésénél is szörnyűbb. Mert micsoda embertelenség az, hogy a Rákóczi téri metrólejáró előtt éjszakázó csövesek hálóhelyét a hatóságok felszámolták? Nem restellték az ürülékkel és vizelettel mintaszerűen átitatott betont felsikálni és biciklirögzítő korlátokat beleültetni! Volt olyan sajtószabadságtól megtáltosodott illető, aki még azt is kiszámolta, hogy a korlátok árán tizenegy hónapig műanyag WC-t bérelhettek volna a homelesseknek. És akkor nem csorbult volna ilyen durván a liberális demokrácia. A kedves csövesek udvariasan sorakoznának a toitoi előtt, majd miután elvégezték dolgukat, illatos törlőkendőkkel fertőtlenítik kezüket, és derűs, demokratikus mosollyal telepednek vissza ótvarmocskos paplanjaikra és kartonpapír matracaikra. 

Az idióta véleményfogalmazók pedig ott sorakoznak majd előttük a Rákóczi téren, amit beleng a budi és a hajléktalanok rokonszenves, emberszabású illata. Ez az, mondják majd a szabadság, testvériség, egyenlőség hívei. Ez az igazi szabadság, korlátok helyett vécéfülke! Így dalolnak a fővárosi főemberbarátok, kezükben az Európai Unió csillagos papírzászlócskáival. Aztán féktelen demokratikusságukban odaülnek csöveseik mellé a szarba, mert az azért bőven maradt itt, és huncut vigyorgással kapkodják egymás kezéből a tablettás boros flakonokat. A végén még – avantgárd kortárs képzőművészeti akcióként a műveltebbek performance-nak mondják ezt – telihányják a Rákóczi teret. 

Az emberbarátok dolguk végeztével visszatérnek elegáns otthonaikba, a hajléktalanok meg maradnak ott, ahol eddig. A saját mocskukban, amit pátyolgatóik lelkesen és biztos távolságból szabadságnak neveznek.”