Nemzetépítés, növekedés

„A ma is uralkodó fősodor attól tartja a növekedést egyre eredményesebbnek, ha az adott egységben (legnagyobb sajnálatukra ma még ezeket országoknak, nemzetállamoknak nevezhetjük) egy év alatt a korábbi időszaknál jóval több pia­ci értéket képviselő terméket, árut, szolgáltatást állítanak elő. Az általuk ügydöntőnek vélt mérőszám ennek a szemléletnek megfelelően a bruttó társadalmi termék, amit nálunk egyszerűen az angol nyelvből kölcsönzött fogalom, a gross domes­tic product kezdőbetűinek rövidítésével GDP-nek neveznek. (...)

Ennyi felvezetés után rátérhetünk a lényegre, annak megválaszolására, hogy a gazdasági növekedés mikor nemzetrontó és mikor nemzetépítő. A lényeg abban rejlik, melyik esetben járul hozzá ahhoz, hogy abból a maximális hazai jövedelemfelhasználás adódjon, de az eladósodás kockázata nélkül. Ezzel szemben azt a növekedést, amely még a potenciális esélyét sem adja a hazai jövedelmek növelésének, sőt, még el is adósítja az országot, joggal nevezhetjük nemzetrontó növekedésnek. 

Mert az nem értünk, hanem ellenünk van. Abból mindennapi lehetőségeink szűkülése várható, jövedelmünkért egyre kevesebbet kapunk az üzletekben, csökkennek az oktatási és egészségügyi elérhetőségek, szükségszerűen elhanyagolódik az ország védelmi és rendvédelmi képessége. Tekintettel arra, hogy milliós létszámban a határainkon kívül is élnek nemzettestvéreink, akikhez a morálison kívül kölcsönös alapon anyagilag is megéri kapcsolódni, s erre források végképpen nem jutnak, mi több, egy soha be nem gyógyuló szégyennel őket a nemzetrontó növekedés bajnokai még a nemzet testéből is kilökni javasolták. 

A nemzetrontó esetben keressük, hova tűnt a pénz, a nemzetépítő esetben legfeljebb azon csodálkozunk, hogy miként állt elő ilyen összegben.”