A hangulatpárttól a jogállamiság-tagadásig

„Nagyon igaz, hogy a Nagy Egyesülés utáni években az akkori ígéretek egy része csak papíron maradt, melyeket a nagy Iuliu Maniu egyik híres szövegében is megismételt. Ugyanilyen igaz az is, hogy a magyar kisebbséget üldözték a magyar diktatúra idején, de nem jobban vagy nem kevésbé, mint a román többséget.

Senki sem tagadja, például, a Bolyai Tudományegyetem felszámolását, melynek hírét személyesen Nicolae Ceauşescu vitte el, aki – egyes beszámolók szerint – katonai tábornoki egyenruhában érkezett (Kolozsvárra – a szerk.), de az lett volna a becsületes dolog, ha egyes román tannyelvű iskolák és egyetemek felszámolására is emlékeztetnek, amire az ugyanazon Ceauşescu által 1977-ben elrendelt katasztrofális oktatási reformmal került sor.

Nem éppen tisztességesen beszélt Markó úr a romániai magyar kisebbségiek azon nem teljesített óhajáról sem, hogy Marosvásárhelyen legyen egy magyar nyelvű orvosi egyetemük, egyáltalán nem említve, hogy teljesültek-e az akkreditálási elvárások, melyekre egy ilyenfajta intézmény létrehozásához szükség van, vagy sem.

Az RMDSZ volt elnöke csak kelletlenül ismerte el azokat az óriási előrelépéseket, melyeket Románia a kisebbségi jogok maradéktalan elismerése terén tett. Az egészet a romániai magyarok valóságos ellenállási harcának eredményeként állította be, melynek élén illusztris vezetőik állnak, akik közzé maga Markó úr is tartozott és tartozik most is.

Egyértelmű, hogy mind a politikai pszeudo-nyugdíjas Markó Béla, mind a Szövetség hivatalban lévő vezetői számára csak azok az igazságok léteznek, és csak azokat kell felmutatni, melyek bizonyos örökös litániáknak és panaszkodásoknak megfelelnek és kedvezőek, azokat viszont nem, melyek nem hoznak szavazatokat. És nagyon is lehetséges, hogy a kettős mérce, a kettős standard, az elégedetlenkedések túlzásba vitele érdekvezérelten erősödik majd a következő hetekben és hónapokban.

Annál is inkább, hogy a vitéz Liviu Dragnea úr egyetlen szavacskával sem tartotta ildomosnak megcáfolni Markó úr állításait. Vajon túlzás lenne némi többletlojalitást kérnünk Markó úrtól és az RMDSZ hasonlóan gondolkodó és cselekvő vezetőitől azon Állam iránt, melyben élnek és ahol közülük sokan több mint nyereséges ügyleteket folytatnak? Melyek egy része súlyosan sérti az ország törvényeit, megtagadják jogerős ítéletek végrehajtását, mint ahogy azt az az alak megengedi magának, aki még mindig Csíkszereda polgármestere. És amikor rajtakapják őket, akkor ahelyett, hogy férfiasan vállalnák a következményeket, gyáván Budapestre menekülnek. Minden esetben bírva Kelemen Hunor úr beleegyezését és bátorításait, aki ugyanezen a kongresszuson megkérdőjelezte Románia jogállamiságát.”