Nini, mennyi eszkimó!

„Hogy hova tűnt a kétosztatú rendszer, világos, de hány darabból áll a szisztéma ma? Ha a megkopott jobb-bal felosztásból indulunk ki, azt látjuk: a Fidesz és a Jobbik ugyanazon a mezőn birkózik egymással, és fogalmunk sincs már, melyikük radikálisabb. A klasszikus baloldal kipurcant, ám tömegek csatáznak a szűk liberális flasztereken. Plusz vannak az észrevehetetlenek. Akik most csatlakoznak a mezőnyhöz, zömmel hozzájuk csatlakoznak. Tiszta káosz az egész.

Hogy kitisztulhat-e a kép, egyvalamin múlik. Nem azon, hogy köttetik-e technikai választási koalíció a balliberálisok és a Jobbik között. Nem köttetik. Hanem azon, hogy mekkora sebességgel fogy a nemzeti nagyotmondás tartalmatlan rendszerének hitele. Hogy rájönnek-e a hívek, hogy amiért rajonganak, az tökéletesen üres. Változás mindig ilyenkor jön. Így jött az Egyesült Államokban, nem máshogy Ausztriában vagy Franciaországban sem. A szavak, az eszmék elvesztették jelentésüket és jelentőségüket. Nem biztos, hogy ami jött helyettük, az okos és mély, elég volt annyi, hogy más.

A magyar helyzet különlegessége, hogy a miniszterelnök a rendszer termékeként-neveltjeként játssza tehetségesen a rendszeren kívüli népi hős szerepét. Hogy észreveszi a 22-es csapdáját vagy sem, mindegy: hiszen elkerülni nem tudja. Olyan szisztémát épít ugyanis – agresszívat és régit –, amellyel szemben nem lázadni képtelenség. Minimum generációs alapon. Idő van, és a süllyesztőben mindenki elfér majd, aki fölösleges. Kis eszkimók, nagy eszkimók vállvetve. A releváns kérdés az, hogy felnőni ki fog, és mikor. Egy évvel a választás előtt erre még nincs válaszunk.”