Az gender áfium ellen való orvosság

A homoszexuális lobbi negyedszázados térhódítása

A homoszexuális lobbi létezése sokak számára még mindig nem magától értetődő tény. Igen különös ez, hiszen emberileg belátható időn belül (alig három évtized alatt) minőségileg és mennyiségileg is hatalmas változáson ment keresztül a homoszexualitás nyílt propagálása, ami aligha tekinthető véletlen folyamatnak. A szervezettség és a nemzetközi hasonlóságokat mutató mintázat jól felismerhető. A meleg lobbi nyílt színrelépése, vagyis a homoszexualitás társadalmi mértékű elfogadtatása térben és időben jól beazonosítható: A szervezett kommunikációs hadjárat az Egyesült Államokból indult útjára a nyolcvanas évek végén. A fordulatot Harvard Egyetemhez köthető Marshall Kirk és Hunter Madsen szerzőpáros After the Ball – How America will conquer its fear and hatred of Gays in the 90s c. könyvének megjelenése jelenti.

Kirk és Madsen kommunikációs stratégiája az amerikai társadalom tudatának átformálását tűzte ki célul, és a receptet, azóta világszerte alkalmazzák. A térhódítás Európában is sikeres, az öreg kontinensen egyik ország a másik után hozza létre az azonos neműek házasságának intézményét. 

Szilvay Gergely idén megjelent könyve kulturális háborúnk egyik igen jelentős frontján járul hozzá egy jól tartható hídfőállás kiépítéséhez. Tagadhatatlan ugyanis, hogy háború zajlik, melynek célja Európa (és a fejlett Nyugat) kultúrájának megsemmisítése. E háborúban az egyik ellenfél az LMBTQ lobbi.

(A „homoszexuális lobbi”, illetve „meleg lobbi” kifejezéseket az LMBTQ lobbi szinonimájaként használom, amely természetesen nem azonos a meleg emberek összességével. Köztudomású továbbá, hogy a meleg emberek jelentős része iszonyodva figyeli e lobbi működését és azzal semmilyen közösséget nem vállal.)

Ajánlómban e jól szervezett mozgalom működésének logikáját ismertetem, majd méltatom Szilvay Gergely könyve megjelenésének időszerűségét és alkalmasságát.

A többségitől eltérő szexuális vonzalmú személyek különleges identitással rendelkeznek, mely nem hasonlítható más csoportok öntudatához. Gyakorlói a legtöbb társadalomban, szinte minden korban kiközösített személyek voltak, noha időről-időre e magatartások valamilyen mértékben elfogadottá váltak.  

A leggyakrabban emlegetett és igen félrevezető módon alkalmazott példa az ókori görög városállamok szexuális élete, ahol - legalább is a hanyatlás időszakában - egyfajta homoerotikus rítus bevett gyakorlatnak számított. Az antik poliszokban a fiatal férfiakat az idősebb, műveltebb és tapasztaltabb mesterek vezették be a felnőttek világába, és e bevezetésnek része volt egy sajátos szertartás is, amelynek segítségével a kevés termőterülettel rendelkező Hellasz lakói a túlszaporodás ellen védekeztek.

(Az ókori Athénban gyakorlattá vált paiderasztia szó jelentése nem azonos a mai derivátumának a pederasztia szónak jelentésével. Az ókori görögök ugyanis egy sajátos rítussal védekeztek a túlszaporodás ellen, mely mentes volt a testi átadástól, de mégis testi kielégülést eredményezett. A rítust a fiatal, beavatás alatt álló fiú kézzel végezte az idősebb férfin, hogy „kedvére tegyen” (kharizeszthai). Magyarul a témáról bővebben: Lásd Steiger Kornél: Utószó. In: Platón: A lakoma. Budapest: Atlantisz, 2005. 114-120. Részletesebben: Kenneth J. Dover: Görög Homoszexualitás. Budapest: Osiris Kiadó, 2001.)

A kor megítélése szerint azonban sem a férfi szerelem, sem pedig a nemi vágy efféle lecsapolásában nyújtott segédkezés sem minősült homoszexuális nemi aktusnak.

(A férfiak túlnyomó része megvetéssel tekintett azokra, akik szájukat vagy ánuszukat felajánlották örömszerzés céljából. Bővebben: Németh György: A polisok világa. C. könyvének vonatkozó fejezetei. Németh György: A polisok világa. Budapest: Korona kiadó, 1999.)

A későbbi korokban a homoszexuálisok többnyire titkolni kényszerültek irányultságukat. Világunk e megszokott rendjében a XX. század során fokozatosan állt be változás, az áttörés pedig a hidegháború vége felé következett be.

A fent említett Kirk-Madsen szerzőpáros könyvét 1987-ben Marshall Kirk és Erastes Pill: The Overhauling of Straight America című rövid programindító cikke készítette elő. A szerzők a meleg lobbi számára az alábbi stratégiát vázolták fel:

Az első számú cél a homoszexualitás különleges jellegének elvétele az emberek témaérzékenységének kiölésével (desensitization). A lobbisták azt kívánták elérni, hogy az emberek heves érzelmek helyett közömbösen viszonyuljanak a témához: a homoszexualitás ne váltson ki annál hevesebb érzelmeket, mint hogy ki milyen fagylaltot fogyaszt szívesebben, vagy melyik sportág érdekli jobban. Ha ezt a célt el lehet érni, a melegjogi küzdelem lényegében eldőlt. Hamarosan látni fogjuk, ez nem túlzás.

A propaganda kifejtése hat fázisban kell, hogy történjen, ezek a következők: (1) A társadalom agyának bombázása a homoszexualitás témájával: a lehető legtöbbet és a lehető leghangosabban kell beszélni róla. (2) A melegeket áldozatként (victim) kell ábrázolni, nem pedig provokátorként. (3) Védelmezőket kell toborozni az „igaz ügy” számára. (4) A melegséget szexivé kell tenni. (5) A melegpropaganda ellenzőit elnyomóként kell feltüntetni (victimizer) és be kell feketíteni. (6) Fel kell vállalni az anyagi és az erkölcsi felelősséget.

*

A 1989-es könyv már kiforrottabb, őszintébb és lényegesen gátlástalanabb, mint a rövid programindító cikk. Az akciót három fő fázisra tagolja: (1) A homoszexualitás különleges jellegének megtörése (Desensitization); (2) Porhintés (Jamming); (3) Megtérítés: a tudat átformálása (Conversion).

A meleg lobbi első számú feladatát illetően tehát nincs változás: a homoszexualitás kérdését napirendre tűzze és tartsa is ott (1). Ez a hadmozdulat olyannyira sikeres volt, hogy a természetestől eltérő nemi identitások létének sokfélesége néhány év alatt központi témájává vált az összes létező médiafelületnek és elárasztotta a teljes amerikai kulturális életet, a művészet mindenágát. Ez után következett a jamming (2) amely minden olyan tevékenység kifejtését jelenti, amely lehetetlenné teszi a társadalomban a nemiségre vonatkozó normális kommunikációt. A bomlasztás e fázisa során a szavak új jelentést kapnak, sőt, új szavak keletkeznek. A pszichológia és a marketing tudományának teljes eszközrendszerével zajlik az érzések és gondolatok új irányba terelése. A jamming egyik fő célja, hogy bűntudat keletkezzék az emberekben, ha a melegekről esik szó. A homoszexualitást nem devianciának, hanem „állapotnak” kell nevezni.

(Vesd össze : „In any campaign to win over the public, gays must be cast as victims in need of protection so that straights will be inclined by reflex to assume the role of protector. If gays are presented, instead, as a strong and prideful tribe promoting a rigidly nonconformist and deviant lifestyle, they are more likely to be seen as a public menace that justifies resistance and oppression.” Overhauling, 2. fejezet)

A homoszexuálisokat minden esetben áldozatként kell feltüntetni, és ezzel egy időben az egészséges, normális gondolkodás képviselőjét bigott emberként kell ábrázolni, aki nem elfogadó, nem nyitott, sőt, gonosz, kirekesztő, és ebből fakadóan veszélyes is. A meleg lobbi tevékenységét akadályozó kiemelkedő értelmiségieket, egyházi személyeket pedig Hitlerhez és más tömeggyilkosokhoz kell hasonlítani, akik bármelyik pillanatban készen állnak arra, hogy a másokat legyilkolják. Velük szemben a meleg lobbi tudatos vagy tudattalan kiszolgálói pedig a haladók, felvilágosultak és modernek. A propaganda következő fázisa a megtérítés (3), félelmetes célt tűz maga elé: a heteroszexuálisokat olyanná kell tenni, mint a melegek. A stratégák elképzelése szerint minél kisebb a különbség, annál kevésbé érzik magukat kellemetlenül a melegek. E célt ugyancsak átfogó pszichológiai offenzíva segítségével kívánják elérni, mely a média és a kulturális, művészeti élet teljes eszközrendszerét felhasználva az emberi élet teljességét érinti. 

Hol tartunk 2017-ben? Úgy tűnik, a haladás megállíthatatlan… A meleg lobbi kultúrharcának gyümölcsei beértek. Az EU, polgárainak adójából évente euró milliókat köt a „kockázatos szexuális magatartások” iránti tolerancia erősítésére.

(E szándék számos ponton tetten érhető. Pl. A Fiatalok Lendületben Program 2013-as Pályázati útmutatója, mely a következő célok elérését finanszírozza: „Az Európai Bizottság számára kiemelt prioritás, hogy lehetővé tegye minden fiatal, köztük a hátrányos helyzetű fiatalok számára a Fiatalok Lendületben Programban való részvételt. (…)  Szociális / társadalmi akadályok: azon fiatalok esetében, - akiket a nemük, etnikai, vallási hovatartozásuk, szexuális irányultságuk, testi vagy szellemi akadályozottságuk, stb. miatt hátrányos megkülönböztetés ér - akik társadalmi beilleszkedési problémákkal, társadalom-/közösségellenes tendenciákkal, kockázatos szexuális szokásokkal rendelkeznek” (kiemelés tőlem: PLM) Forrás, 6. oldal)

Noha Nyugat-Európában már a harmadik fázis valósul meg, mintha nem mennének a dolgok eléggé olajozottan. Közép-Európa keleti oldalán lényegesen erősebb ellenállás tapasztalható a többség részéről. Mi lehet ennek az oka? Mindenekelőtt az, hogy mi itt, Kelet-Európában látjuk: a nyugati értelmiség nem figyelt fel a veszélyre, nem kezelte a helyén a problémát. Naivan úgy gondolták, a farsangi mulatságra emlékeztető felvonulások és a sok bolond beszéd a médiában jobb esetben komikus, rosszabb esetben provokatív és bosszantó. Nem számítottak rá, hogy a nyugati társadalmak tagjai mára úgy vannak a meleglobbival, mint az egyszeri ember a zsémbes feleségével: inkább enged neki, csak béke legyen. A nyugati társadalmak egymás után adták meg az úgynevezett „polgári jogokat” a homoszexuálisoknak, mert nem vették észre, hogy a meleg jogok követelése nem fog megállni a bejegyzett élettársi kapcsolatnál és a „házasságnál”. E jogok megszerzését a család intézményének szisztematikus lerombolása és az emberek agyának további kíméletlen átmosása követi. Az Egyesült Államokban zajló WC-háború, és a skandináv országokban a családok életébe beavatkozó gender-szocializmus létében veszélyezteti a családot, mint a társadalom alapintézményét. 

Szó nincsen arról tehát, hogy az LMBTQ lobbi célja a melegek érdekeinek védelme lenne. Sőt, e mozgalom tevékenységét a homoszexuálisok jelentős része is ellenérzéssel figyeli, mert attól tartanak, hogy őket is azonosítják a provokatív megmozdulások szervezőivel, résztvevőivel. Talán nem túlzás állítani, hogy az LMBTQ lobbi tevékenysége talán nekik árt a legtöbbet, mert a médiaoffenzíva külső szemlélői azonosíthatják a melegeket az LMBTQ lobbival. 

*

Szilvay Gergely könyve mérföldkő lehet e kulturális küzdelemben. A szerző a melegházasság mellett rendszeresen felhozott érveket és azokat külön fejezetekben, tételesen cáfolja. Szilvay abból indul ki, hogy a melegházasság pártolói többnyire nem tartják racionálisan megalapozhatónak a melegházassággal szembeni állásfoglalást. A valláson és a hagyományon alapuló érvelést pedig, mint irracionálist és antidemokratikusat elvetik. A szerző ezért a természettörvényre és a hagyományra alapozott, szekuláris, racionális érvelést épít fel, valamint a hagyományról szóló fejezetben bemutatja a tradicionalista érvelés ésszerű voltát is. A könyv utolsó fejezetében rámutat, a vallási érvelés racionálisan ugyancsak megalapozható. 

Szilvay a heteronormativitás védelmében fontos téziseket fogalmaz meg:

Akik a nyugati kultúra erkölcsi rendjének lebontásán munkálkodnak, érveiket gyakran a házasság intézményeinek történeti változásaira alapozzák. Argumentumaik azonban nem veszik figyelembe a házasság állandó elemeit: eszerint egy frigy létrejöttéhez nem elegendő, hogy két ember szeresse egymást. A házasság fogalmának minden korban, minden környezetben alkotó része az élet organikus továbbadásának potenciális lehetősége, mely nyilvánvalóan a nemek komplementaritásán alapul. E tekintetben a meddőséget kijátszó ellenvetés sem helytálló, hiszen az ellenkező nemű párok esetében a gyermekvállalásra való elvi nyitottság meglehet, a homoszexuális párok esetében azonban strukturális tényező. 

Szilvay rámutat: a homoszexualitás okai egyelőre feltáratlanok. Sem a veleszületettség, sem pedig a választott identitás nem bizonyítható meggyőzően és kizárólagosan. Noha nem egyértelmű, hogy betegségként kell felfogni, az Amerikai Pszichiátriai Társaság nyilvánvalóan politikai döntés hozott, mikor levette azt a mentális zavarok listájáról. Szilvay a homoszexualitást „az ember lehetséges tökéletlenségei” közül egynek könyveli el. (Szilvay, 411.)

Az egészséges emberi lélek működéséhez hozzá tartozik, hogy utódot szeretne, kiteljesedése a gyermek nevelését is magában foglalja. De Szilvay cáfolja, hogy a gyerekhez való jog, mint olyan létezne. A gyermek önálló személy, nem abból a célból létezik, hogy a szülőt boldoggá tegye. Irreleváns szempont, hogy a homoszexuális pár amúgy jó szülő lenne vagy sem. 

Szilvay támadja a semleges állam koncepcióját is. Leszögezi: az antropológiai realitás megelőzi a „társadalmi realitásokat”. Az állam, mint jogalkotó nem tud semleges lenni a melegházasság kérdésében: a házasság „kiterjesztése” egy forradalmi házasságdefiníció melletti kiállás, amely egy teljesen más, új valóságot jelöl egy régi fogalommal. A szerző felhívja a figyelmet a veszélyre: e forradalmi házasságértelmezés megnyitja az utat bármilyen emberközi kapcsolat házasságként való értelmezése előtt, legyen szó szülő és gyermeke vagy több ember közti valamiféle viszonyról. Ez pedig végső soron a házasság fogalmának semmivé foszlásához vezet. 

Szilvay Gergely könyve az utolsó előtti pillanatban érkezett és szellemi fronton mér a csapást az ellenkultúrát terjesztő posztmodern, liberális értelmiségre. Az átgondolt, alapos előkészületek után kiadott mű áttekinti a meleg lobbi térhódításának előfeltételeit jelentő filozófiai és politikai előzményeket. Szembenéz azokkal a tudománypolitikai, biológiai és pszichológiai fejleményekkel, melyekre az új rend épül. Szilvay a józan ész, a hagyomány és a jóízlés nevében leszámol a melegházasság melletti racionális érvekkel, megteszi azt, ami ma lehetséges: megkísérli megóvni a szavak erejét és jelentését. Könyvét jó szívvel ajánlom elolvasásra mindazoknak, akik boldogan élik az életüket férfiként, illetve nőként, és akik nem kívánnak olyan világban élni, ahol terjengős értelmiségi diskurzus zajlik arról, hogy vajon kétszer kettő négy-e. 

A szerző doktorandusz, egyetemi oktató