Az unió reformja

„Az EU márciusban lesz 60 éves, a jeles fordulót jó lenne őszinte kritikával ünnepelni. Az unió nagyra nőtt és éppen a saját sikere nyomja agyon. Hat fejlett nyugat-európai állam három ágazatban – kereskedelem, mezőgazdaság, szállítás – kezdett újfajta közös kormányzást. Ez oly eredményesnek és vonzónak bizonyult, hogy ma 28 ország mintegy 20 területen folytat szervezett együttműködést. Az alapmátrix a 6x3=18 méretről a lepedőnyi terjedelmű 28x20=560-ra nőtt. Ráadásul a sokféle ágazatban különböző szintű hatáskörök keretezik a közös akciókat: a teljes uniós kompetenciáktól a tisztán tagállami cselekvésig öt fő fokozaton. Minél szélesebb lett a rendszer, annál nehezebben kormányozható. A gyakorlat ezért is húz vissza a kormányközi együttműködés felé, ahol a tagállam az úr. Nyoma sincs már a hajdani föderalista álmoknak, a »nemzetekfölötti« intézmények gyöngék és kockázatmentesek, minden fontos ügyben a kormányfők csúcsértekezletei döntenek. Ezt annak kellene a legjobban tudnia, aki maga is ott ül.

Tény, hogy az unió közösnek mondott külpolitikája is repedezett, ami válsághelyzetekben jobban látható. Ennek fő oka, hogy a tagállamok a nemzetközi terepen különösen kényesek a konkurenciára. Inkább rohangál 28 kormányfő, vagy külügyminiszter szanaszét a világban külön-külön, mintsem hogy egyetlen küldöttre bíznák közös érdekeik képviseletét. A külügyi „közös képviselő” tisztjére mindeddig diplomáciai gyakorlat és személyes súly nélküli, jelképes személyeket állítottak, rutinos tagállami politikusok helyett. A realitás azt diktálná, hogy mesterséges struktúrák helyett a legnagyobb tagországok tekintélyes vezetőit kérjük fel közös küldetések végrehajtására erős mandátum alapján. Kritikus helyzetekben – pl. Irán, Ukrajna – valójában ez is történt.”