Kvóta, nép, szavaz, ás

Miután közeleg az ítélet napja, a népszavazás, ideje lehet összefoglalni a mostanra kikristályosodott haladó, libsi álláspontot, az ugyanis olyan vargabetűket írt le a kampány során, melyeket meglehetősen nehéz észben tartani. Roppant tanulságos megfigyelni, amint a teljes gondolattalanság gyors fejlődésen átesve visszazuhan önmagába, végül a változásoknak ellenállva marad, ami volt.

Kezdetben vala a tagadás. Legismertebb jelzője az „álprobléma” volt. „Migránsok pedig nincsenek!” – hangzott a verdikt. Aztán, mikor már százezrével jöttek, akkor ez egy pici – nagyon pici – engedményt téve a valóságnak módosult arra, hogy „Migránsok lehet hogy vannak, de nekünk nem jelentenek problémát, mert továbbmennek”.

Majd jött a kerítésfrász, és a nem létező, de legalábbis problémát nem jelentő migránsokból keresztényi kötelesség lett. Amiből levonhatnánk azt a következtetést is, hogy a keresztényi kötelesség nem probléma, de nem erre kanyarodott a magyarázat. Annyira belemelegedtek ebbe, hogy a felmérések szerint a pápa a baloldaliak között a legnépszerűbb, és – gondolom – a Vágó István kvízmester fémjelezte Szkeptikus Társaság testületileg elment gyónni, áldozni. Paprika Kinga például hirtelen felindulásból katolikusként jellemezte magát egy vita során, ami kb. olyan mint a disznósajtot rágcsáló migráns: minimum meglepő.

Boldog idők voltak. Mindenki tette a dolgát, Paprika Kinga biciklizett, Komáromy Gergő pedig gitározott és füvezett. Mindeközben pedig a migránsok tömegesen betegedtek meg szendvics, vajas kenyér és ásványvíz túladagolásban. Valamint a sok simogatástól elektrosztatikusan égnek állt a hajuk. A legszerencsétlenebbeket pedig valaki hazavitte magához. Ezek azóta már hazatértek, bevették magukat az afgán hegyekbe, mákot termelnek, de nem nem adják el, maguk szívják és semmivel sem lehet őket többet előcsalogatni. (...)

Ekkor azonban az ördögi Orbánbasi bedobta a népszavazást.