Valaki szólhatna miniszterelnökünknek

Orbán Viktor legutóbbi moszkvai látogatása óta csupa olyasmi történt, ami igazolja a paksi új atomerőművi blokkok ellen kezdettől fogva tiltakozó szakemberek és civilek aggodalmát. 

Egyre több érv szól amellett, hogy a 2013-as moszkvai megállapodásban egy gazdaságilag versenyképtelen, műszaki tartalmát tekintve kockázatos konstrukció megvalósítására vállaltunk kötelezettséget. Az áramtermelésnek ez a módja nem kifizetődő, nem korszerű és nem biztonságos. 

1. Amennyiben Paks2-nek életciklusa első felében ki kell termelnie az építésére felvett hitel után járó adósságszolgálat összegét, az áram várható világpiaci áránál lényegesen drágábban, a hivatalos számítások szerint kilowattóránként kb. 30 forintos áron fog termelni. A különbözet, ha nem az áram árát, akkor az adófizetőket fogja terhelni 2026 és 2047 között. 

2. A napvilágra került dokumentumokból azonban az is kiderül, hogy a tervezett költségek között nem szerepelnek olyan hatalmas járulékos kiadások, mint a hűtőtorony vagy hűtőtó ára, valamint a kiégett fűtőelemek végleges elhelyezésének költségei (ez utóbbit egyébként még sehol a világon nem sikerült megoldani). A tényleges bekerülési költségek pedig felbecsülhetetlenek: az atomerőművek többsége jóval drágábban épült, mint amennyit eredetileg szántak rá.

3. Rossz lóra tettünk: a nagy teljesítményű alaperőművek kora a lejárt, mert az alapellátásban világszerte rohamosan növekszik az egyre olcsóbb megújuló erőforrásokat hasznosító helyi hálózatok részesedése. Magyarország, kedvező adottságai dacára, mindeddig kimaradt a nap- és szélenergia hasznosítása terén zajló műszaki forradalomból. Ebből az országnak jelentős kára származik.

4. Az atomerőművek megrendült piaci versenyképességét a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség bejelentése szerint a következő évtized technológiai újításai fogják helyreállítani: olcsóbb, rugalmasabb és biztonságosabb megoldásokat ígérnek. Minden bizonnyal ezért döntöttek Oroszországban is valamennyi tervezett atomerőmű építésének leállítása mellett. 

Ezek a fejlemények egyszer s mindenkorra elavulttá és versenyképtelenné teszik azt az erőműtípust, amely Pakson a szerződés szerint épülni fog.

5. A párisi terrortámadások után a magyar kormány is úgy döntött, hogy a fővároson és a repülőtereken kívül a paksi erőmű védelmével kapcsolatban foganatosít rendkívüli biztonsági intézkedéseket. Így tettleg azoknak a vélekedését igazolta, akik szerint az atomerőmű a terrortámadások elsőrendű célpontjai közé tartozik. Ezzel a kockázattal pedig, sajnos, fokozottan kell számolni a következő évtizedekben.

Nincs rá ésszerű ok, hogy az atomerőmű megújítására irányuló döntést Magyarország 6-7 évvel korábban hozza meg, mint amikor azt a működő blokkok elöregedése elkerülhetetlenné teszi. Miért mondanánk le azokról az előnyökről, amelyeket a következő évtized műszaki – valamint gazdasági és politikai - fejleményeinek ismerete nyújthat? 

A gyorsan változó körülmények a politikusoktól bölcs alkalmazkodást követelnek. A magyar kormány most kihasználhatná azt a lehetőséget, amit az uniós jogrend és a moszkvai szerződésben foglalt konstrukció összeférhetetlensége körüli aggályok kínálnak. Erre hivatkozva a kormányfőnek újabb moszkvai útja során kezdeményeznie kellene a szerződés módosításával vagy felmondásával kapcsolatos tárgyalásokat.

Kérdés, akadnak-e még Orbán Viktor környezetében távlatos gondolkodásra képes tanácsadók, vagy csak engedelmes végrehajtókat és államköltségen hizlalt kegyenceket tűr maga mellett. Eljutnak-e hozzá a hírek egy olyan világból, amelyben nem az ő akarata az egyedüli realitás? Hallgat-e olyan szakemberekre, akiknek nem maga írja elő, hogy mit gondoljanak? 

Ne feledjük: egy tizenhárom számjegyű kölcsönről beszélünk. A legnagyobbról, amit egyedi beruházásra Magyarország valaha felvett, és amit nem a mostani kormánynak kell visszafizetnie. Költeni ellenben 2016-tól kezdve folyamatosan költhet belőle, titkosított szerződések alapján, a költségvetési gazdálkodás szigorú rendjétől szabadon: királyi palotára, futballstadionra, kormányzati propagandára, bármire.

Lesz-e ereje miniszterelnökünknek, hogy ellenálljon ekkora kísértésnek, és nemet mondjon orosz kollégájának, aki az utolsó európai (állami) megrendeléséhez ragaszkodó Roszatom érdekeit próbálja majd érvényesíteni? Gondol-e azokra, akik a számlát állni fogják, a jövő nemzedékekre? Eszébe jut-e Thomas Jefferson, az Egyesült Államok második elnökének figyelmeztetése:

„…senki se kötelezheti azokat, akik utána foglalják el a Földet, hogy fizessék ki azokat az adósságokat, amelyeket ő csinált életében, és a földjét sem terhelheti meg ezekkel. Hiszen ha ezt megtehetné, ugyanezzel az erővel meg is ehetné a jövő nemzedékek elől a föld termését. Ebben az esetben a föld a holtaké lenne, és nem az élőké.”