„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
A Nyugat, mondhatni, a „politikai korrektség diktatúrájában” él. Ezelőtt is történtek hasonló zaklatások, de sokkal jobb volt hallgatni, mint a rasszizmus vádjával szembesülni. Interjú.
„- A kölni szilveszteri molesztálások óta megszaporodtak a bevándorlók általi zaklatásokról szóló hírek. Svédországban, Norvégiában, Franciaországban, Dániában, Belgiumban – Európa-szerte történnek szexuális jellegű bántalmazások. Lehetett erre számítani? Mennyire leegyszerűsítő erőszakos arabokról vagy erőszakos muszlimokról beszélni?
– Bizonyos szempontból igen, lehetett erre számítani. Fiatal férfitömegek indultak meg, világok között mozogtak, és nem tudták bizonyos szükségleteiket kielégíteni. Európába érve pozitív diszkriminációt tapasztaltak, a »nekünk mindent szabad« érzés lett úrrá rajtuk. Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy a kölni molesztálásokat többségükben alkoholos befolyásoltság alatt állók követték el, ami nyilvánvalóan megszegi az iszlám egyik fontos előírását, tehát a bűncselekményt nem vallási ideológia alapján követték el. A kulturális háttér mint ok azonban mindenképpen szerepet játszik.
A közel-keleti és az észak-afrikai társadalmakban más a nemi szerepekről való gondolkodás, a férfidominancia érvényesül. A nők is ki tudnak ugyan bontakozni, de mások a játékszabályok, megvan a sajátos mozgásterük és védettségük, sőt hatalmuk is a családi élet rendszerében. A válaszvonal nem a vallás, hanem a vidék és a város, a tanult és a tanulatlan rétegek között húzódik akár egyazon társadalmon belül is.
(...)
– Ha valóban ennyire súlyosak a problémák, mondhatjuk, hogy Köln csak a kezdet volt?
– Nem mondanám, hogy a kezdet, inkább valaminek a kicsúcsosodása, nyilvánvalóvá válása. Ezek a problémák több mint egy évtizede itt vannak a szemünk előtt, csak a liberális politikai dogmák miatt nem kaptak nyilvánosságot. A Nyugat, mondhatni, a »politikai korrektség diktatúrájában« él. Ezelőtt is történtek hasonló zaklatások, de sokkal jobb volt hallgatni, mint a rasszizmus vádjával szembesülni. Nem csoda, hogy most rengetegen felbátorodnak a botrányokon, hiszen eddig sok veszítenivalójuk volt, ha beszéltek. Szükséges lenne, hogy hatalommal ruházzuk fel a biztonsági szerveket, mert egy idő után már az európai értékek kárára történik a terjeszkedés, és a vendégek határozzák meg a szabályokat.”