„Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP immár hatodik éve van kormányon, és ha beszámítjuk az 1998 és 2002 közötti időszakot is, akkor már tizedik éve. Ez idő alatt tömérdek bírálat, személyeskedő kritika érte a miniszterelnököt, támadták politikai módszereit, kikezdték anyagi helyzetét, erkölcsileg megbélyegezték, bel- és külföldön egyaránt bírálták politikai rendszerét, ízekre szedték a nyilatkozatait, jellemét, sőt, elmebeli állapotát is. Egyszóval az ellenzék mindent megtett a törvényes kereteken belül, amit megtehetett az országot irányító vezető lejáratására. Úgy tűnik azonban, hogy a támadások – melyek egy része már 1993–94-ben elkezdődött, amikor a Fidesz még mérhetetlen távolságra volt attól, hogy hatalomra jusson! – nem értek célt, nem ragadtak meg. A vádak leperegtek Orbánról a politikai kampányok során, 2010-ben, 2014-ben, sőt, 2002-ben is, még akkor is, ha volt alapjuk. Mitől vált a miniszterelnök és pártelnök »teflonpolitikussá«, akin úgy tűnik, az ellenzék képtelen fogást találni?
A »teflon« jelzőt a politikatörténet számos figurájára használták már a médiában. Ronald Reagant »teflonelnökként« emlegette az amerikai sajtó, de nevezték így Bill és Hillary Clintont is, vagy Vlagyimir Putyint. A névsor mutatja, hogy a »teflon« jelző Orbán esetében sem értékalapú, hanem inkább leíró jellegű, továbbá nem statikus állapotra, hanem dinamizmusra utal. A »teflonhatás« demokratikus viszonyok között csak aktív politikai tevékenység, állandó, folyamatos reagálás, és kezdeményezés következtében jöhet létre. Más kérdés, hogy idővel egyfajta patinává válik: ha valaki már több tucat támadást elhárított, bizonyos rutinra tesz szert a továbbiak leszerelésében, ami tagadhatatlanul megnehezíti az ellenzék dolgát. (...)
Kifinomult taktikai érzék, és a valóság érzékelésének képessége: ez a két legfőbb indoka az Orbán-kormány esetében a »teflonhatásnak«. A nagy energiával felállított vádak azért nem tudtak komoly kampánytémává válni az ellenzék számára, mert más, súlyosabbnak ítélt problémák folyamatosan elhomályosították, bekeretezték őket. És persze az sem mellékes, hogy a közvélemény vonakodik teljes mellszélességgel támogatni egy olyan, megosztott baloldali ellenzéket, melynek hatalomra kerülése veszélyeztetheti a politikai stabilitást. Márpedig ez a jelenleg a számos negatívummal terhelt magyar közélet legnagyobb értéke.”