Elege lett Budapestből, vidékre menekült a Michelin-csillagos séf

„Hogy lehet felállni egy csillag után?

Nem volt már visszaút, annyira külön úton jártunk, hogy vagy ők mennek, vagy én. Ők nem akartak elmenni, így eljöttem én.

Egészen Tatára.

Ettől én felszabadultam. Már a Tanti előtt bőven vidékben gondolkodtam. Jó pár éve fixa ideám, hogy a vidék lesz a következő lépés a vendéglátásban, és kezdtem is efelé elindulni, amikor jött a Tanti-féle felkérés. Úgyhogy a vidékre költözés nem egy hirtelen fellángolás volt, hanem egy hosszú rákészülés.

Tény, hogy ez nem egy kényelmes lépés, tudtuk, hogy ha vidékre jövünk, az nem lesz egy sétagalopp, hiszen amit én képviselek, az még Budapesten sem volt mindenki számára érthető, vidéken ez sokszor még hatványozottabban jön elő. De én akkor is azt gondolom, hogy ez az út, bár még kevesen vállalják be. Budapesten van egy csomó dolog, amivel én már nem tudok azonosulni. És nem azért jöttünk ide, mert milyen szép itt a környezet, meg a tó, hanem azért mert itt a háttérben olyan pluszok vannak, ami egy pesti étteremnél soha nem lenne.

Alakul a saját kertészetünk, állatot tudunk tartatni, lesznek saját halaink. Teljesen saját alapanyagokkal tudunk dolgozni, ami azt jelenti, hogy mi tudjuk a dolgokat felügyelni és koordinálni. Amiről mindenki beszél jó pár éve a magyar gasztronómiában, azt mi jó eséllyel meg fogjuk majd tudni élni. Ez különlegessé teszi a helyet, és ez nekem sokkal nagyobb kihívás.

Ezek szerint mégis csak van igény a vidéki gasztronómiára.

Ez nem úgy van, hogy az ember kitalálja és van. Ehhez kell egy tulajdonos, aki a dolgot felismeri és lát benn lehetőséget hosszú távon és csinálja. Ez a fajta vendéglátás nem arról szól, hogy bejön a vendég, elé toljuk az ételt és megszámoljuk a pénzt. Itt tíz években gondolkodunk, ami rengeteg idő. (...)

Mi azt szeretnénk, ha itt egy olyan étterem lenne, ami 20-30 év múlva is működik, de ez hatalmas munka, amit az embernek fejben is össze kel rakni. Itt azt érzem, hogy van egy közös gondolkodás, nem az az elvárás, hogy akár ropit is adhatok, csak dőljön a lóvé. Hanem hogy építsünk egy olyan dolgot, ami minőségi, de egyéni és emberközeli.”