Elbukhat-e Magyarország keleti nyitása Orbán migrációs politikáján?

Szégyennek és a keleti nyitással összeegyeztethetetlennek nevezte Mesterházy Attila a kormány menekültpolitikáját, mondván, a közel-keleti gazdasági partnereink „értetlenül állnak” az „idegenellenes politika” előtt. A véleményt az Együtt is osztotta, rasszizmussal vádolva a miniszterelnököt.

El nem ítélt politika

Igaz, ami igaz, Magyarország menekültpolitikája és a déli határoknál kialakult helyzet nem maradt visszhang nélkül az arab és az iszlám világban. A fenti nyilatkozatok után tíz nappal a világ valamennyi muszlim országát magába foglaló Iszlám Konferencia Szervezetének (IKSZ) szaúdi illetőségű főtitkára, Ijjád Madani valóban nyilatkozatot adott ki, melyben bírálta a magyar kormányzat menekültekkel, és azon belül a muszlim menekültekkel szembeni fellépését. Egy nappal később pedig az ENSZ Emberjogi Bizottságának főtárgyalója, Zayd Bin Raad al-Huszajn ítélte el a Magyar hatóságok muszlim menekültekkel szembeni „ellenséges” bánásmódját.

A fenti nyilatkozatok politikai jelentősége azonban elhanyagolható. Hangzatos neve ellenére az IKSZ valójában nem több egy diszfunkcionális fórumnál, amely egymással nemhogy ellentétes érdekeltségű, de olykor közvetett vagy akár közvetlen háborúban álló országokat próbál sikertelenül összefogni immár negyedik évtizede. Tényleges tevékenysége leginkább hasonló nyilatkozatok kiadására korlátozódik, amelyekkel saját létjogosultságát próbálja igazolni. Hasonlóan érdemes értelmezni az ENSZ arab tisztviselőjének nyilatkozatát is.

Ami viszont a magyar külkapcsolatok és a keleti nyitás szempontjából igazán fontos: kormányszinten egyetlen arab vagy muszlim ország sem ítélte el az Orbán-kormány menekültpolitikáját.

Máshová helyezett hangsúlyok

Hogy Magyarország megítélése a történtek ellenére sem romlott szignifikánsan az arab és az iszlám világban, számos dolognak köszönhető. Az első, hogy olyan, mint „arab vagy muszlim közvélemény” a gyakorlatban nem létezik. Noha Európából nézve az iszlám – pláne az arab világ – homogénnek tűnhet, valójában országok, felekezetek, csoportok laza halmazáról van szó, amelyek helyi és regionális érdekellentétek miatt egymásnak mindig nagyobb riválisai, mint a Nyugatnak vagy a többi kultúrkörnek.

Négyszázmillió arabra félszáz televíziós csatorna mellett lapok, hírportálok ezrei jutnak, amelyek különböző érdekcsoportok sokszor szögesen ellentétes véleményét közvetítik a nagyközönség felé. Noha léteznek általánosan meglévő narratívák, összeesküvés-elméletek, és egyre erősödik a Nyugat iszlámellenességéről alkotott hiedelem is, egység, összefogás továbbra sincs. Az arab, pláne iszlám nemzet (umma) absztrakt fogalmak maradnak, a gyakorlati kérdésekben pedig mindig a lokális érdekek döntenek.

Azt is fontos szem előtt tartani, hogy az arab és muszlim világ ingerküszöbe – Európáéval szemben – igen magas. A kultúrkör országait sújtó háborúk, bombázások, merényletek, válságok több mint fél évszázada megszokottak a napi hírekben. Az arabok, muszlimok számára a menekültekről nem a röszkei állapotok, hanem a palesztinok vagy mostanság a közel-keleti országokat milliós számban elárasztó irakiak és szírek ugranak be.

Arab vagy muszlim szemmel nézve a menekültválság európai frontja alapvetően periférikus a konfliktus epicentrumai, Szíria és Irak eseményeihez képest. A magyar menekülthelyzetről így leginkább az olyan nem arab orgánumok arab nyelvű kiadásai tudósítanak, mint a Reuters, BBC, Russia Today, Huffington Post, France 24, vagy a Deutsche Welle, amelyek az anyacsatornák hol kevésbé, hol jobban átpolitizált narratíváját közvetítik. Ők azonban nem arab, pláne nem iszlám, hanem elsősorban emberjogi megközelítésből bírálják Magyarországot.

A legtöbb valódi arab orgánum aztán ezt a narratívát veszi át és teszi magáévá. Nem véletlen, hogy az arab nyelven megjelent, Magyarországot érő legélesebb kritikák sem helyben születtek, hanem a nyugati bírálatok fordításai voltak. Számos mértékadó arab orgánum számolt be például a Human Rights Watch kritikájáról, arról, amikor az osztrák kancellár „nácinak” minősítette a magyar politikát, vagy épp a brit baloldali The Guardian publicisztikájáról, mely szerint Orbán Viktor kormánya „szégyent hozott” Magyarországra. Ugyancsak bejárta az arab sajtót László Petra története, de az inkább a politikai bulvár kategóriában jelent meg.

Jól felfogott érdekek

Az arab döntéshozók számára leginkább a Közel-Keleten történő események élveznek elsőbbséget. A magyarországi menekülteket, migránsokat az arab médiumok az esetek nyolcvan százalékában nem a „muszlim” vagy „arab” hanem a „szíriai” jelzővel illetik, az európai és magyarországi migránshelyzetet pedig a szíriai konfliktus kontextusban kezelik, arra felhasználva, hogy Aszad ellen vagy épp mellette foglaljanak állást.

Tény ugyanakkor, hogy vannak periférikus arab orgánumok, amelyek a magyar helyzetet az Európában vélten vagy valósan erősödő iszlamofóbia narratívájába helyezik. Jellemző azonban, hogy magyar „keresztes hadjáratot” szinte kizárólag nyugati székhelyű arab nyelvű orgánumok emlegetnek. Olyan szerző is akadt, aki a történelmi okokkal, nevezetesen az oszmán-magyar szembenállással magyarázta a magyarok iszlámellenességét. Ez azonban nem csak a szóban forgó oldal alacsony olvasottsága miatt jelentéktelen vélemény, hanem azért is, mert a fentebb már említett belső érdekellentétek miatt a muszlim irányzatok és gondolkodók körében sincs általános konszenzus az Oszmán Birodalom történelmi, pláne vallási megítélését illetően.

Az iszlám vélt vagy valós megsértése miatt kirobbant botrányokról általában elmondható, hogy azok mögött nem elsősorban egy globális muszlim önérzet, hanem nagyon is lokális érdekek állnak. A 2005-ös dán Mohamed-karikatúra ügy aligha dagadt volna ekkorára, ha nem csiholják a tüzet korábban periférikusnak számító muszlim vezetők, akik a botrányt felhasználva emelték magukat tényezővé. A kérdés mindig az, hogy akad-e olyan politikai erő, amely realizálható haszon érdekében meglovagolja a témát. Magyarországon úgy tűnik, nincs ilyen.

Noha a Magyar Iszlám Közösség tilalmat, „haramot” hirdetett a Fidesz ellen a vélt iszlámellenes felhangok miatt, hangjuk nem jutott el az arab és iszlám világ nyilvánosságához. Nem így a Magyarországi Muszlimok Egyházáé, melynek vezetője, Sulok Zoltán alapvetően higgadt álláspontot képviselt a katari al-Dzsazíra menekülthelyzet apropóján készült riportjában. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ez nem akadályozta meg a katari hírcsatorna budapesti tudósítóját abban, hogy ezzel párhuzamosan készült cikkében a magyarországi iszlamofóbia erősödéséről írjon.

Igazolható kijelentések

Fontos tudni, hogy az arab orális kultúra. Ez egy részről azt jelenti, hogy a kimondott szónak nagy jelentősége van, másrészről pedig azt, hogy megfelelő retorikával szinte mindent és annak az ellenkezőjét is meg lehet magyarázni. Orbán Viktor beszéde, mely szerint az iszlám veszélyezteti a „Európa keresztény identitását”, számos arab orgánumban, köztük Magyarország partnerországainak sajtójában is megjelent.

Ezzel együtt a nyilatkozat korántsem váltott ki olyan visszhangot, mint például Gyurcsány Ferenc 2005-ös kijelentése, amelyben terroristáknak minősítette a szaúd-arábiai labdarúgó válogatott focistáit. Az öncélú, kategorikus és kimagyarázhatatlan sértés miatt a szaúdi diplomácia lépéskényszerbe került, így a kapcsolatok kvázi befagyasztása mellett döntött. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy akkoriban nem voltak olyan mértékű gazdasági és politikai kapcsolatok a két ország közt, amelyek miatt Szaúd-Arábiának érdemes lett volna legalább csak elgondolkoznia a béka lenyelésén. Beszédes, hogy Rijád például nem sértődött meg George W. Bushra, aki pár évvel korábban neokonzervatív sugallatra „keresztes háborúról” szónokolt.

Orbán Viktor ezzel szemben a menekültválság kapcsán a lokális problémára fókuszált, és kellő figyelmet fordított arra, hogy az egyébként magyar és európai közvéleménynek célzott kijelentések mellett az arab és iszlám világnak is ellensúlyozó gesztusokat tegyen. Ha valaki ma arab nyelven beüti a Google-ba, a „Magyarország” és „iszlám” keresőszavakat, első oldalon találja meg Orbán Viktor szeptember eleji nyilatkozatát, miszerint Magyarország nem áll be az iszlám-ellenes európai országok sorába. Ugyancsak pozitív visszhangot váltott ki a magyar kormányfő június 5-ei megnyilvánulása, mikor Abdel-Fattah al-Sziszi egyiptomi kormányfővel való találkozásakor méltatóan beszélt az iszlámról, valamint legutóbbi, ENSZ előtti beszéde is, melyben kifejtette, hogy a muszlimokat is megilleti a védelem. Ha tehát Magyarország arab és muszlim partnerei számára fontosak a magyar kapcsolatok, bőven találnak adut, melyek segítségével a kapcsolat további fenntartását vallásilag vagy ideológiailag igazolhatják.

A magyar menekültpolitika és az azt kísérő retorika önmagában tehát nem veszélyezteti az arab országok irányába történő gazdasági nyitást. Ha a Szaúd-Arábiával vagy az Öböl-országokkal való kapcsolatok rövid- vagy középtávon mégis csorbát szenvednek, annak egészen más lesz az oka.

Leginkább talán az, hogy a nemzetközi embargók 2015 nyarán megtörtént feloldása óta Magyarország rohamléptekkel bővíti kapcsolatait Szaúd-Arábia legnagyobb regionális ellenfelével, Iránnal. Ha a magyar diplomácia ezt nem kezeli megfelelően, Rijád könnyen megsértődhet. Hasonlóképpen ingoványos talaj a szíriai konfliktus, illetve az abba történő orosz beavatkozás, amelyekben a magyar külügy egyelőre még nem tört lándzsát. Ha Magyarország a Szaúd-Arábia és az Öböl-országok számára sarkalatos kérdésekben megfontolatlanul foglal állást, még az is megeshet, hogy az érintettek a menekültek vagy az „iszlám” védelmének ürügyén gördítenek akadályokat a kettős kapcsolatok elé.

Sayfo Omar
A szerző arab média- és politika-szakértő,
az Utrechti Egyetem kutatója