Gigantikus középső ujj − Migráció és mi XIV.

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Gigantikus középső ujj

Kakuk György újságíró, DK elnökségi tag, az El Camino de Balkan bloggerének írása

Aggodalom és nem prófétikus hajlam hajt, amikor így kezdetnek ideteszem egy meg nem jelent írásom első bekezdését. Valamikor május végén írtam a következő sorokat: „Európa, II. világháború utáni történetének, legnagyobb válsága felé tart. A helyzet, amelyet menekült-válsággént emlegetünk, olyan politikai, társadalmi, szociális és gazdasági krízishelyzeteket eredményezhet, amelyek átformálhatják a kontinens politikai térképét. Jelenleg az látszik, hogy az Unió döntéshozó szervei ötlet és politikai innováció hiányában futnak az események után és nem körvonalazódik semmi, ami legalább közép távon valamiféle megoldással kecsegtetne”.

És itt van a „válság”, ami mindent tematizál, mindent felülírt. Hiszterizált közvélemény, gyanakvás és tudatlanság. Magyarországon legtöbb helyén a menekültek nélküli menekültellenesség tarol. Budapesten, egy-két nagyvároson és a déli határ menti településeken kívül az átlag magyar nem találkozik az országon átvonuló vagy átvonulni akaró menekültekkel. Közben megy a migránsozás. A közszolgálatinak nevezett, kormányzati propagandacsatornává silányult televíziókban és rádiókban szerkesztői utasítások szabályozzák a szó és képhasználatot. A menekült mint szó, a gyermek mint kép nem jelenthet itt meg. Joseph Goebbels mosolyog a pokolban.

Az érzelmek mindet felülírnak, nem jött még el az ideje a racionális beszédnek. A legdrámaibb fejleménye ennek az egész drámának az a tehetetlenség, amelyet az Európai Unió ebben az ügyben mutat. Gondolom, érzik már Brüsszelben is, hogy tenni kéne valamit, de mégse történik semmi, ami azt mutatná, lesz valami megoldás.

Pedig a számokat és a helyzetet ott is ismerik. A jelenlegi menekülthullámnak komoly tartalékai vannak. Szíriában hétmillió ember vált otthontalanná. Nem hivatalos adatok szerint Törökországban két és fél millióan élnek menekültként, a négymilliós Libanon közel kétmillió szírt fogadott be, Irak északi részén is van vagy másfél milliónyi menekült. És ez csak a primer forrása ennek a válságnak. Mert jönnek távolabbról is, Afganisztánból, Pakisztánból. Líbián keresztül pedig Afrikából. Olyan helyekről, amelyek elsősorban háborúk következtében emberi életre alkalmatlanná váltak. Erre a helyzetre kellene az Uniónak választ adni.

Ám a válasz késik. És ez olyan helyzeteket eredményez, mint például a magyar kormány által épített kerítés, amely egy dologra jó: az európai szolidaritás kikezdésére. Azt hirdeti, hogy a probléma nemzetállami keretek közt megoldható, miközben egy gigantikus középső ujjat mutat szerbeknek és macedónoknak, két Unión kívüli, ám oda igyekvő nemzetnek. Meg persze üzen mást is, de az tisztán magyar belpolitika és semmi más értelme nincs, mint hogy a Fidesz jobbról előzhesse a Jobbikot.

Ebben a helyzetben kellene legalább a megoldásnak valamiféle vízióját felvázolnia az Uniónak. Ha tudja. Persze, nincs sem gyors, sem rövid megoldás. De ha nem kezdik el, soha nem lesz semmi. Az látszik, hogy a németek és az osztrákok felismerték: a menekült-ellenességet nem emelhetik kormányzati szintre. A dolgok máshogy kell kezelni. De ez az akut problémáról szól. A probléma forrásához visszamenni és ott megoldást találni csak közösen, uniós szinten érdemes és lehet sikeres. A Uniónak egy olyan megoldást kellene előkészítenie, amely az egész Földközi-tenger medencéjét érinti. Egy a NATO-val közös katonai rendezés Szíriában és Líbiában, a térség pacifikálása, amely párosul egy gazdasági csomaggal, amely együtt talán újra élhetővé teszi ezeket az országokat. Ennek a rendezésnek része lehet például egy az egész mediterrán térségre érvényes szabadkereskedelmi egyezmény is. Csakhogy jelenleg ilyen elképzelések, amelyek egy kicsit is túlmutatnak a 2019-ben lejáró mandátumokon még a kanyarban sincsenek. Pedig az Unió és annak országai nem fogják megúszni, hogy komolyan foglalkozzanak a válság kiváltó okaival. Jobb lenne minél előbb elkezdeni.

Ez talán segítene visszaemelni a racionális beszédet ebbe a diskurzusba. Mert, és csak egy példát említek, ebben a fülsiketítő hangzavarban, ahol legtöbben fejhangon ordítanak, teljesen esélytelen olyan dologról szót ejteni, mint a munkaerőpiaci helyzet. Az elöregedő Európának, ha fenn akarja tartani gazdaságát, munkaerőre van szüksége. Magyarországnak, ahonnan a legszerényebb becslések szerint is ötszázezren léptek le az elmúlt években, különösen. De ennek a diskurzusnak nem jött még el az ideje.

Most a szélsőségek tarolnak. És ha Európa képtelen lesz választ adni erre a problémára, akkor az egész kontinens politikai térképét átrendezheti és szélsőjobbra tolhatja a menekültválság. Igaz, ők sem fogják tudni a problémát megoldani. Gyorsan kiderül majd, hogy a most nagyhangú, borgőzös nyilatkozatokkal olcsó népszerűségre játszó idegenellenes politikusok ott állnak letolt gatyával a táncparkett közepén és megszeppenten magyarázzák ostobaságukat. Persze ezt jó lenne elkerülni.