Ki kelti a gyűlöletet?

„Eddig nem gondoltam, hogy olyan alapvető szavak jelentésével problémám lenne, mint szeretet, gyűlölet. Ám a bevándorlásról folyó társadalmi vita teljesen elbizonytalanított. A nemzeti konzultáció kérdéseit és az ahhoz kapcsolódó plakátkampány feliratait kritizálók ugyanis rendre felhozzák, hogy szerintük ezek a szövegek gyűlöletet keltenek a menekültek iránt.

Szerencsére nehezen kerülök már a balliberális tömeghipnózis hatása alá, de azon el kellett gondolkodnom, miért nem találom nyomát sem magamban ennek az indulatáttételnek. Sőt, inkább ismerősnek tűnnek a vádak, mondhatni kis magyar sztereotípiának, miszerint ha jobboldaliként nem szeretnék valamit, amit a baloldal diktál, és ennek hangot is adok, akkor én gyűlöletkeltő vagyok.

Alapállásom, hogy keresztény gyökerű humanistaként nem gyűlölök senkit. Azt nem mondom, hogy semmit, mert igenis vannak cselekvések, jelenségek, amelyeket a leghatározottabban, tudatosan és intenzív indulattal utasítok el. Például ha valaki azzal vádol, amit ő tesz ellenem, de erről majd később. Azt se keverném ide, amit Catullus mestertől tanultunk a szerelemről, mert most félrevezetne. A lényeg, hogy alapvetően nincs bennem gyűlölet. Kérdés, keletkezik-e attól, ha olyan evidenciákat olvasok, hogy senki ne vegye el, ami az enyém, akit befogadok, az tartsa tiszteletben törvényeimet, szokásaimat, hagyományaimat, hitemet, röviden a kultúrámat.
A válasz egyértelmű. Nem fogok ettől gyűlölni senkit, még akkor sem, ha ízlésem ellen való óriásplakátokon evidenciákat olvasni. Néha bizony nem árt ezeket felírni a táblára, akinek nem inge, legfeljebb nem veszi magára. Nyilván hasonló gondolkodású társakkal veszem körül magam, ezért nem találkoztam még senkivel, akiben megnőtt volna a gyűlölet, amióta a szóban forgó szövegek napvilágot láttak.”