„A katolikus egyház házasságfelfogásának és házasságteológiájának alapja az az egyszerű meghatározás, mely szerint a házasság egy férfi és egy nő életközössége. Ma azonban egyre nagyobb hangerővel fogalmazódik meg az a vélemény, hogy egyszer szükségképpen eljön majd a pillanat, amikor másokhoz hasonlóan a katolikus egyház is belátja, hogy ez a meghatározás idejétmúlt, meghaladott, szűkös és kirekesztő.
Ez a pillanat soha nem fog eljönni. Azért nem, mert a házasság természetjogi alapú felfogása nem elszigetelt, könnyen kicserélhető eleme a katolikus tanítás egészének, hanem az egyik legfontosabb tartóoszlopa. (...)
A népszavazás után ismét találkozhatunk azzal az érvvel, amely szerint a kereszténység megjelenése előtt az ókori Görögországban természetesnek tartották azonos nemű személyek szerelmét és szexuális kapcsolatát. Ilyesmit mondanak azok, akik nem ismerik a szexualitástörténeti kutatásokat, elsősorban Kenneth Dover és Michel Foucault munkáit. (...)
És ami sokak számára ennél is meglepőbb lehet: a katolikus egyház homoszexualitásról megfogalmazott tanítása jóval több és mélyebb hasonlóságot mutat az ókori görögök homoszexualitással kapcsolatos felfogásával, mint a modern melegmozgalmak ideológiái.
Egyezés van a következő tézisekben: (...)
10. A polisz, a társadalom alapja a férfi és a nő házassága.
11. Csak egy férfi és egy nő törvényesen megkötött szövetsége nevezhető házasságnak (gamosz). (...)
Az úgynevezett »melegházasság« olyan újítás az európai társadalmak jogrendjében, amelynek a görög-római-zsidó-keresztény kultúrában nincsenek sem történelmi, sem filozófiai, sem teológiai, sem jogi, sem politikai-intézményes, sem nyelvi-fogalmi előképei. Jó, ha ezt tudjuk.”